Pandora, Gabriella
-1 °C
4 °C

Besúgó volt egy pápai katolikus plébános

2007.06.16. 14:44
A Kádár-rendszer politikai rendőrségének, a III/III-as ügyosztálynak a titkos megbízottja volt egy pápai katolikus plébános; Molnár Zsigmond 1963 és 1984 között "Pápai" fedőnévvel adott jelentéseket, írta Veszprém megye napilapja, a Napló szombati számában.

A ma már 80 éves plébános jó barátjáról, az azóta már elhunyt dr. Markó József pápai középiskolai tanárról adott jelentéseket, akit politikai nézetei miatt állandóan zaklatott a rendőrség, olvasható a lapban.

Az újság közlése szerint a papot nem zsarolással vagy bizonyos kedvezmények nyújtásával vették rá a jelentésekre, hanem "a nyilvántartó kartonja szerint önszántából, elvi meggyőződésből lett tagja a hálózatnak".

A cikk szerzője hangsúlyozta, hogy Molnár Zsigmond "igazából egy percig sem tagadta, hogy a Markó Józsefről szóló jelentések tőle származnak, csupán a tett jelentőségét próbálta csökkenteni".

Az idős plébános cáfolta, hogy ő lenne a "Pápai" fedőnevű besúgó, mert – mint az újságírónak mondta – nem tud arról, hogy ügynöknek szervezték volna be, ő csak rendőrökkel folytatott beszélgetésekre emlékszik, melyek során kérdezgették és ő felelt.

A megyei lap kitér arra is, miszerint a pápai plébános a "tettét azért sem érzi rendkívülinek, mert egyházi elöljáróitól azt hallotta, több mint száz pap jár hasonló cipőben, mint ő".

A Napló újságírója az üggyel kapcsolatban telefonon megkereste Márfi Gyula, veszprémi érseket, aki azzal hárította el a nyilatkozatot, hogy még tájékozódnia kell az ügy részleteiről, de később készséggel áll rendelkezésre.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?