Ezer álláshely szűnik meg a fővárosi iskolákban

2007.02.14. 12:20
A Fővárosi Önkormányzat idén összesen ezer munkahelyet szüntet meg a fővárosi közoktatási intézményekben. A fővárosi szakpolitikusok az újságíróktól azt kérték, hogy az "iskolabezárások" kifejezés helyett az "összevonás jogutóddal", illetve a "beolvadás" kifejezéseket használják. Az iskolaigazgatóknak azért marad némi mozgásterük.

Ezer álláshely szűnik meg a Fővárosi Önkormányzat közoktatási intézményeiben ebben az évben, jelentette be az önkormányzat oktatási bizottságának elnöke szerdán Budapesten egy sajtóbeszélgetésen.

Germánné Vastag Györgyi tájékoztatása szerint az álláshelyek fele az "intézményi racionalizálás", másik fele a szeptembertől kötelező óraszámemelés miatt szűnik meg. Mint mondta a felmentettek között sok lesz a nyugdíjas és a határozott idejű szerződéssel foglalkoztatott.

Játéktér

Ifi István, az oktatási ügyosztály vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy intézményenként két-három, de akár négy betöltetlen álláshely is van, amelyekkel az intézmények igazgatói esetenként játszanak. Ezzel arra utalt, hogy több intézmény vezetője az álláshelyeket lefedő óraszámokat (illetve az ahhoz tartozó bért) az ott dolgozó pedagógusok között osztja ki.

A sajtóbeszélgetésen a fővárosi szakpolitikusok az újságíróktól azt kérték, hogy ne az "iskolabezárások" kifejezést, hanem az "összevonás jogutóddal", illetve a "beolvadás" kifejezéseket használják. Ezt a többi között azzal indokolták, hogy a szakmák nem szűnnek meg, a diákok egy másik épületben folytathatják tanulmányaikat. Germánné Vastag Györgyi tájékoztatása szerint a 95 fővárosi oktatási intézményből húszat érint az átszervezés.

Több újságíró is sérelmezte, hogy a sajtóbeszélgetésre csak azokat az oktatási intézményvezetőket hívták meg, akik támogatják az átszervezést. Germánné Vastag Györgyi ezt azzal indokolta, hogy ők nem szólalhattak meg az eddigi időszakban. A beszélgetésen kiosztották a közgyűlés márciusi ülésére készített, a fővárosi szakképzési intézményhálózat átszervezését érintő tervezet feliratú javaslatot.

Pedagógusok demonstrálnak

A budapesti szakképző intézmények bezárása és átszervezése miatt demonstrál szerdán a három pedagógus-szakszervezet a fővárosi önkormányzat épülete előtt. Az érdekvédők közös petíciót adnak át tiltakozásul az intézményátszervezések miatt, amely álláspontjuk szerint legalább ezer pedagógus elbocsátásával járna.

Kertész Ágnes, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének budapesti ügyvivője korábban kifogásolta azt is, nem készült hatástanulmány arról, hogy az elbocsátások, illetve az intézmények átköltöztetései mennyibe kerülnének, ezt csak március-áprilisra ígérték. Az átszervezések közel 20 iskolát érintenek a tervek szerint.

A három pedagógus-szakszervezet demonstrációját támogatja a Nagycsaládosok Országos Egyesülete is. A NOE szerint ugyanis a reformintézkedések lassan elviselhetetlen terheket rónak már nemcsak a nagycsaládokra, hanem minden gyermeket nevelőre.