Friderika
13 °C
29 °C

89 százalékkal pártelnök lett Gyurcsány

2007.02.24. 19:37
Hiába tűnt biztosnak a pálya, Gyurcsány érzelmi eszközökhöz nyúlt, hogy bebiztosítsa pártelnökségét és megerősítse miniszterelnöki pozícióját. A taktika bevált: a miniszterelnököt 89 százalékkal pártelnökké választotta az MSZP kongresszusa.

89 százalékkal, 526 szavazattal pártelnökké választotta Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt a Magyar Szocialista Párt kongresszusa. Hasonlóan erős támogatással elnökhelyettessé választották Juhász Ferencet és Szekeres Imrét. Elnökségi tag lett Gráf József földművelésügyi miniszter, Herczog Edit európai parlamenti képviselő, Lamperth Mónika önkormányzati miniszter, Mandur László, az Országgyűlés alelnöke, Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese, Vadai Ágnes országgyűlési képviselő, Varga László, a Fiatal Baloldal elnöke és Veres János pénzügyminiszter. Gráf József, Herczog Edit és Varga László eddig még soha nem volt elnökségi tag, a többieket újraválasztották.

Reform vagy bukás - ezzel a jelszóval adott ultimátumot Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a küldötteknek az MSZP kétnapos kongresszusának első napján, szombaton. A pártelnöki posztra pályázó miniszterelnök azt mondta, csak akkor vállaja az MSZP vezetését, és csak akkor marad miniszterelnök, ha legalább 75 százalékot kap a délutáni, titkos szavazáson. A küldöttek egy része indokoltnak tartotta Gyurcsány bizalmi szavazását, többen viszont rossz szájízűnek nevezték az akciót, mert szerintük zsarolás nélkül is nagy többséggel választották volna pártelnöknek a kormányfőt.

"Ha van értelme baloldalinak lenni, akkor az egy dolog: nem engedni, hogy Magyarországon a kirekesztő, gyűlölködő, nacionalista hangulatkeltés, az antiglobalizációs őrület legyen a meghatározó" - mondta a Fidesz és a baloldal egymáshoz való viszonyának elemzésekor.

Gyurcsány - valószínűleg Szili Katalinra utalva - arról is beszélt, hogy azok, akik a pártban saját magukat meg akarják mutatni és újságcikkekben bírálják a kormányzati munkát, álljanak ki a kongresszus elé. (Szili Katalin pénteken a Népszavában saját tézisekkel állt elő, kritizálta a párt irányvonalát, és a kormány reformjait).

Azt is szóba hozta, hogy az MSZP-nek tisztáznia kell a múlthoz való viszonyát, és ő bizony Kádár és Nagy Imre közül inkább az utóbbit választja. Ezzel viszont kiborította Horn Gyula volt miniszterelnököt, aki arra kérte Gyurcsányékat, hogy a Kádár-rendszerrel kapcsolatos megnyilvánulásokat fejezzék be, mert "nem kellenek új frontok". Horn, akinek még mindig komoly tekintélye van a pártban beszédében odaszúrt Gyurcsánynak egyet, amikor azt mondta, "Feri, nem lehet rád fogni, hogy túlzásba viszed a közösségi munkát!"

A pártelnöki posztról leköszönő Hiller István szerint a legutolsó tisztújító kongresszus óta eltelt két és fél évben a legfontosabb cél a tavaly tavaszi parlamenti választás megnyerése volt. "A célt elértük, dupláztunk, sőt a korábbinál erősebb pozíciót értünk el" - mondta, és nem hagyta ki a Fidesz és Orbán szapulását.