Nincs megegyezés az egészségbiztosításról

A biztosítókkal folytatott találkozó után sem zárták le a kormánypártok az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról hónapok óta zajló egyeztetéssorozatot. Egyelőre a biztosítóknak is csak kérdéseik vannak, s szeretnének látni egy működő rendszert, mondta a Uniqa biztosító képviselője.

A csütörtöki megbeszélés után szűkszavúan nyilatkozott az újságíróknak Horváth Ágnes liberális egészségügyi miniszter és Kökény Mihály, az MSZP szakpolitikusa.

A tárcavezető annyit közölt: az egyeztetések folytatódnak a koalíciós pártok között, a következő forduló jövő hétfőn lesz. Az egészségügyi miniszter nem válaszolt arra a kérdésre, hogy a jövő heti egyeztetésen ismét jelen lesznek-e a biztosító társaságok képviselői.

Kökény Mihály sem mondott részleteket a megbeszélésről, csak megerősítette Horváth Ágnes szavait, hogy "sokat tanultak" a biztosítótársaságok képviselőitől. Mint mondta: meghallgatták az üzleti biztosítók álláspontját, véleményét. Sok kérdést tettek fel a biztosítási szakembereknek, a válaszokat azonban ki kell értékelni - mondta Kökény Mihály.

A szocialisták szeretnék tartani magukat a határidőhöz, ezért jövő hétfőn is egy asztalhoz ülnek. A hétvégén további szakértői egyeztetés lesz, azonban Kökény Mihály úgy látja, hogy a nyitott kérdések száma véges, a rendszer átalakításában mindkét párt érdekelt. Az a cél, hogy az eredeti menetrendet tudják tartani és a törvény megszülessen év végéig - tette hozzá az MSZP-s politikus.

Juhos András, az Uniqa biztosító képviselője a koalíciós pártokkal történt egyeztetés után újságíróknak azt mondta: ezen a találkozón az újdonság az volt, hogy a biztosítók képviselői nem közvetítő útján és egyszerre találkoztak a két koalíciós féllel.

"Természetes, hogy semmilyen feltételt nem mondtunk, hiszen nem is tudnánk mondani, mert (...) megítélésem szerint jelenleg ez nem feltételeknek a kérdése, a rendszert szeretnénk látni, hogy működik. Kérdéseink vannak nekünk is egyelőre" - fogalmazott.

Az MTI felvetésére közölte: nem kaptak válaszokat, de elmondták azokat a pontokat, amelyeket szerintük tisztázni kellene. Példaként említette a tulajdonviszonyt illetve a pontrendszert.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32