Minisztériumi vizsgálóbiztos a budatétényi habilitációs intézetben

2004.08.16. 22:57
Az egészségügyi tárca vizsgálóbiztost rendelt ki abba a fővárosi habilitációs intézetbe, amelynek egyik autista lakója két hete halt meg, miután elkóborolt. A tárca felfüggesztette az intézetvezetők vezetői megbízatását.
Tóth Judit, a minisztérium szóvivője hétfőn közölte az MTI-vel: a vizsgálóbiztos 15 napon belül készíti el jelentését a Reménysugár Habilitációs Intézetről, ezután véleményezi, hogy a főigazgató, valamint a gazdasági igazgató elláthatja-e feladatát a továbbiakban. Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium (ESZCSM) szóvivője emlékeztetett arra, hogy két hete ebből az intézményből kóborolt el egy 14 éves, autista fiú, aki később a Dunába fulladt.

Tóth Judit ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a szaktárca már korábban vizsgálódott a Budatétényben és Nagytétényben telephellyel rendelkező intézményben, és megállapította, hogy az elhelyezés, valamint az intézmény tárgyi feltételei igen rosszak. Az ESZCSM ezért döntött úgy 2002-ben hogy 1,3 milliárd forintért új, 150 férőhelyes, korszerű épületet biztosítanak Budatétényben. Ehhez azonban az itt működő telep lakóit átmenetileg át kellett költöztetni Nagytéténybe. A szóvivő szerint, vélhetően ez a költözés zavarta meg két hete az autista fiút.

Hozzátette: az intézményben élő 110 lakó mintegy 20-30 százaléka autista. Az ilyen fogyatékossággal élők pedig különös odafigyelést igényelnek, és nehezen viselik a költöztetést. Tóth Judit közölte még: a két héttel ezelőtti haláleset kapcsán már vizsgálódott egy ellátottjogi képviselő Budatétényben, aki szerint feltehetően a költözés során mulasztás történt, ezért kóborolhatott el a fiú.

Elmondta azt is: az intézményben a hétvégén is meghalt egy gondozott, a vizsgálóbiztos ennek körülményeit is áttekinti. Hangsúlyozta: az új épület az eredeti tervek szerint év végére készülne el, a minisztérium azonban most segítséget kíván adni ahhoz, hogy már a tél beállta előtt új otthonukba költözhessenek a gondozottak.

Nyitva hagyták az ajtókat

A rendőrség az elkószált, majd vízbe fulladt kisfiú eltűnése kapcsán a felelősök körének szűkítését végzi - közölte egy kereskedelmi rádió hétfő esti műsorában a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársa, Bakó Éva őrnagy. Ismertetése szerint az intézetből július 8-án elcsatangolt gyermek eltűnésének körülményeit először államigazgatási eljárás keretében vizsgálták, majd négy nappal később, amikor a Dunába fulladt fiú holttestét megtalálták, kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt indult ismeretlen tettes ellen nyomozás.

"Konkrét személyt megnevezni még nem tudok, de az biztos, hogy felelőst fogunk találni, aki közvetve vagy közvetlenül felelős a kisfiú haláláért" - közölte Bakó Éva. Az őrnagy kifejtette, hogy a baleset napján a Reménysugár Habilitációs Intézetben éppen költözés zajlott és egy átjáró ajtó és a gazdasági bejárat is nyitva volt a gyermek eltűnésekor. A költözés miatt a nevelők is segítettek a pakolásban, ezért a gyerekekre "kicsit kevesebb" figyelem jutott, így tudott kijutni az épületből és egy kerítésen átmászva a Dunához kóborolni - tette hozzá.

"Többek között azt szeretnénk megtudni, hogy az ajtók nyitva hagyása kinek a felelőssége volt" - közölte Bakó Éva.

Többször is kihívták a mentőt

Virág Józsefné, az intézet vezetője, akinek megbízatását hétfőn felfüggesztette a tárca, a Klubrádió esti műsorában cáfolta azokat sajtóinformációkat, miszerint a hét végén elhunyt fiatalemberhez az intézet orvosa a folyamatos hívások ellenére sem ment oda, és még a mentőknek is az ápolónőnek kellett megírnia a "beutalót".

"Szó nincs róla, (...) ez a haláleset, ami a hét végén történt, kicsit inkább publicisztikus hírre alapul" - közölte az igazgató a Kontra című műsorban. Virág Józsefné elmondta, hogy a fiatalemberhez kétszer hívták ki a mentőket. Az első alkalommal a mentőorvos azt írta a papírokra: a beteg fiatalember állapota megengedi, hogy az intézetben maradjon. "Mivel a fiatalember állapota nem javult, ezért az intézet főorvosa ismételten kihívta mentőt és beutalta a kórházba" - tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy munkáját legjobb szakmai tudása szerint végezte, és reményét fejezte ki, hogy az egészségügyi tárcától kirendelt vizsgálóbiztos sem állapít meg mást és végül nem mozdítják el állásából. A műsorvezető kérdésére, miszerint tud-e felelősséget vállalni azért, hogy az intézményben a továbbiakban minden rendben megy, a felfüggesztett vezető azt mondta: "erre nem tudok teljes körű garanciát adni".