Fáklyatorna és acsarkodás a Hősök terén

Napszemüveg. Ez is olyan fogalom, mint az egészség. Csak akkor tudjuk igazán értékelni, ha nincs. Ez az állapot a világban nagyon sok helyen nem létezik. Ahol például mindig sötét van, nem kell napszemüveg, ezért nem is olyan fogalom mint az egészség. A második világháború idején még nem volt olyan népszerű a napszemüveg. Béke van és/illetve legyen.

Egészen meglepett, hogy milyen nagy mértékben egyezik gondolkodásom egy közszereplőével, akit Erdőhegyi Brigittának hívnak, és akit egész idő alatt kerestem a Hősök terén, a Békejel Plusz 2005 rendezvényen.

Végül nem kacagtam az eseményt mélyen szántó gondolataival népszerűsítő Erdőhegyi Brigitta arcába, mert nem találtam meg, és nem kérdezthettem meg arról, hogy a popzene a célja a szórakoztatás-e, és amenyiben így van a gyászinduló kivételével minden popzene-e, illetve hogyan sikerült a búcsúkoncert az MTV Szuperbulijában. Ennyit a meghíúsult cselekményről, ami csak félrevitte volna ezt az alapvetően a béke fontosságáról szól riportot.

Erőszakmentes belső világ

A béke nagyon fontos, mert ha nincs béke, háború van. Ezért akkor is legyen béke, amikor béke van. A téren felgyülemlett ezerötszáz ember, ahogy az előzetes kiadott program fogalmaz: kiáll "a békéért és erőszakmentességért mind a külső mind a belső, személyes világunkban".

Egyszemélyes háborújel vagyok egy ezerfős békejel közelében. Na ezt elég nehéz megélni. Nemcsak elérkezettnek látszott, de el is érkezett az idő, amikor a gimnazista felveheti fehér alapon almazöld csíkos szoknyáját és nyaka köré tekerheti lila batikoid kendőjét, az egymásra kasírozott és fasírozott párhuzamos dimenziók másik rétegében pedig megfeszül a póráz az úricsaj kezében.

Időkalibrált feljegyzéseim tanulsága szerint (17:43) remegő rekeszizommal még ekkortájt is E. Brigittát kerestem, és kijelentettem hogy békességes békesség, miközben könnyed hiphop szólt, a periférikus látómezőmben táncmozdulatot tett egy rendőr, amiből pontosan megállapítható egy esemény lazasági együtthatója. Egy ember átnyújtja isten állásfoglalását a háborúról, de sajnos nincs időm röhögni.

Ne nyomják meg a gombot!

Hippiskedő gimisek extrém sportolónak álcázva hülyéskednek. Biztos tetszenek tudni, még milyen dolgokkal jár az ilyesmi: gólyalábon botorkáló szerencsétlenektől, az idétlen dolgokat pörgetőkön át, a casusbellimód irritáló pálcásokig. Szerencsére a hangszórókból Grandmaster Flash örökzöldjének szájharmonikás reggi feldolgozása szól, így ideiglenesen mozgásképtelenné válok az esztétikai fájdalomtól.

Az események ezen ponton váratlanul felgyorsultak. Az apró színpadról jelet próbálnak adni a békejelbe tömörült humanista gimnazistáknak, hogy gyújtsák meg a fáklyákat. Felmászok a szoborra. Valami ősatya patinás rézlovának patája alól egy csupasz fenék kandikál ki, kár hogy nem sikerül lefotóznom, pedig Szabi büszke lenne rám.

A békejel szerencsére kiváló minőségűre sikerült. Együtt sírunk Kim Dzsong Illel, de ez nem tart sokáig, mert hirtelen nagyon megalázó hangokat hallok. A színpadon, látom, europidok didzseridúznak. Valami Mozart átdolgozást vélek felismerni (nevetőgép on).

A fájdalom birodalma

Önök közül többen azt gondolják, hogy ez már megint mi, és hogy ez a hozzáállás felháborító. Nincsen így, kérem.

Ugyanis abban a pillanatban, hogy megkedődik a békefáklyatorna ('most jobbra, most balra') fagypont alá süllyed a higany (isten állásfoglalása), és szervezetem vészjelzéseire válaszul meleg italok után kutatok a nagy kiterjedésű köztéren. Szomorú meglepetésemre a Kossuth téri gazdatüntetésről ismert hardkor vásáros fószerrel találkozom, akinél perecen kívül semmi sem kapható, viszont szőrmekucsmás-szakállas-bankjegyet-számláló alakja mindenért kárpótol.

Állítólag ötezerért daruról lehet fotózni a tömeglátványosságot. Meg sem próbálom megközelíteni. Majd a BBC-s balfékek, akiket még az elején a gyalogátkelőnél figyeltem meg, amint kétségbeesetten próbáltak valami fontosról és komolyról beszélgetni.

Tíz méterrel lejjebb egy bázison elhagyatott termoszok állnak, ott sem kapni semmit, és ekkor elszabadul a pokol: tudósító a testében fejlődő jégkristályok okozta fájdalmak miatt fennhangon szidalmazza a humanistákat.

Egy pillanatra még sikerül emberi kommunikációt folytatnia egy Exploited pólós kiscsávóval, aki úgy tesz mintha nem tudná mi történik, de a tudósító csak azért sem laza: rögtön ezután ráüvölt egy fáklyával óvatlanul közlekedő részeg tinédzserre, hogy "ha meggyújtasz, megöllek".

Lelézereztetett

Szerencsére ezen a mélyponton kölcsönbiciklijén elővágódik a tömegből Kisgé újságíró, a fiatal budapesti értelmiség egyik oszlopos alakja, aki - szemben a tudósítóval - a világ egyik legkedvesebb embere. "Jönnek a terminátorok és mindenkit lelézereznek" - mondja viccesen, bár sugárzik róla, hogy szándékosan érkezett, hogy felemelje hangját a békéért.

Tudósító ekkor majdnem végső álmából feléledve lerázza magáról a zúzmarát, majd Kisgének köszöntet mondva elhagyja a felháborító demonstráció színhelyét.