A PM megvétózza a BKV-tarifaemelést

2000.06.01. 12:52
Hatszázalékos éves áremelésnél jelentősebb árdrágítást a Pénzügyminisztérium nem támogat, így nem valószínű, hogy jóváhagynánk a BKV áremelési javaslatát - nyilatkozta az Indexnek Varga Mihály politikai államtitkár. A politikus elismerte ugyan, hogy ennél eddig nagyobb volt a pénzromlás mértéke, ám a kormány csak novemberben hajlandó korrekciókra, hiszen a további áremelések még inkább gyengítenék a forintot.
Átlagosan 5,4 százalékos áremelést kezdeményezett a Budapesti Közlekedési Rt., amit a főpolgármesteri kabinet is támogat - adta hírül korábban az Index. Ennek alapján 100 forintba kerülne a vonaljegy, a bérlet ára az eddigi 3600 forintról 3800-ra emelkedne, a tanulóknak és nyugdíjasoknak pedig 1165 helyett 1235 forintot kellene fizetnie. A tervezett emeléssel együtt az idén összesen 8,25 százalékkal nőne a tömegközlekedés ára a tavalyihoz képest.

Varga Mihály
A tárca tartja magát ahhoz, hogy hat százalékos árdrágításnál nem hagynak jóvá jelentősebbet
Varga Mihály, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára az Index kérdésére kijelentette: bár hivatalosan még nem válaszoltak a főváros kezdeményezésére, a tárca tartja magát ahhoz, hogy hat százalékos árdrágításnál nem hagynak jóvá jelentősebbet.

Bár az első negyedévben nagyobb volt az infláció a tervezettnél, az év végéig még van esély arra, hogy összességében helytálló legyen a kormány év eleji prognózisa. Varga Mihály közölte, hogy a kormány novemberben tekinti át az inflációs helyzetet, s ezután lehet szó bármilyen hatósági áras termék és/vagy szolgáltatás drágításáról.

A BKV-n kívül két másik közlekedési vállalat - a pécsi és kaposvári - is kezdeményezte fenntartójánál a tarifaemeléseket. Mindhárom szolgáltató a gázolaj árának drasztikus emelkedésével magyarázta tervezett áremeléseit. Ennek elmaradása esetén a BKV hiánya 700 millió forinttal nő, míg például a kaposvári szolgáltató 10-15 millió forintos veszteségre számít.