Ismét legálisak lehetnek a bordélyházak

A prostituáltak kihasználását tiltó New-York-i egyezmény felmondását fontolgatja a belügyi tárca. Ha mindez bekövetkezne hetven év után újra legálisan működhetnének a bordélyházak - írja a Magyar Hírlap. A belügyi tárca egyelőre a minisztériumokat és a szakhatóságokat szondázza terveiről.
A New-York-i egyezmény felmondásának lehetőségét vizsgálja a Belügyminisztérium annak érdekében, hogy rendezzék a hazai prostitúció helyzetét - írja a szerdai Magyar Hírlap. A BM a napokban küldi el elképzeléseit az érintett minisztériumoknak, hatóságoknak és társadalmi szervezeteknek. Az egyeztetés után a parlament mondhatja fel a prostitúció haszonélvezői ellen fellépő 1950-es nemzetközi egyezményt. Ha a képviselők elfogadnák a javaslatot hét évtized után újra legálisan működhetnének bordélyházak Magyarországon.

Nem szűnne meg az utcai prostitúció

Az önkormányzatok egy része is szorgalmazza a nyilvánosházak megnyitását, ettől remélve az utcai prostitúció felszámolását. Borai Ákos, a Belügyminisztérium főosztályvezetője viszont úgy gondolja, hiú ábránd a helyhatóságok törekvése, az utcai prostituáltak nem, vagy csak részben "űzhetők be" bordélyokba.

Magyarázatként a Magyar Hírlapnak kifejtette: aki ma a bordélyrendszer mellett dönt az a szexpiacnak helyet kínáló türelmi zónára is voksol. A főosztályvezető szerint a kettő nem választható el egymástól. "Isten óvja a várost a zónán kívüli, lakónegyedekbe beékelődött nyilvánosházaktól" - húzta alá a szakember.

Egyelőre tilos az összeírás

A szerződést azért is fel kellene mondani, mert az egyezmény tiltja a prostituáltak nyilvántartásba vételét. Jelenleg így nem lehet például megadóztatni az örömlányokat, mert ők nem szerepelhetnek az adóalanyok között.

Akár öt évig is húzódhat a folyamat

A megegyezés felmondása egyébként nem megy egyik napról a másikra. Ha a parlament felmondja a szerződést az csak azután egy évvel válik hatályossá, hogy megérkezett az ENSZ főtitkárához. Csak ezt követően lehet módosítani a hazai törvényeket, így akár 5 év is eltelhet, mire megnyitja kapuját az első legális bordély Magyarországon.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31