Szavazólapok és borítékok dobták fel a kampánycsendet

2006.04.09. 17:34
Pécsett egy méter hosszú volt a szavazólap, amit emiatt sokan nem tudtak belegyömöszölni a kis borítékokba. Emiatt viszont gyorsan megteltek az urnák. Celldömölkön és Náraiban szavazólapot csempésztek ki a szavazókörökből, de lebuktak.

Nem adtak automatikusan borítékot több munkatársunknak a vasárnapi szavazáson. Egyiküknek szólnia kellett, hogy borítékban szeretne szavazni, a másik pedig magától vette el a borítékot.

Nem kötelező az állampolgároknak borítékba tenniük a szavazólapokat, de a választási bizottságoknak ki kell adniuk a borítékokat, mondta el Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság elnöke vasárnap. A választási bizottságoknak a szavazólapokkal együtt oda kell adniuk a választóknak a borítékot is, azonban a választópolgár szabadon dönthet arról, hogy a szavazólapokat a borítékba téve dobja-e be az urnába vagy sem. Az OVB elnöke közölte azt is, hogy a borítékokat a választási bizottságnak nem kell lepecsételniük.

Lobogtatta a szavazólapot

Celldömölkön szavazólapjait a kezében lobogtatva távozott az egyik szavazóhelyiségből egy férfi. A férfi aláírta a neve mellett a névjegyzéket, megkapta a szavazólapokat és a borítékot, de nem ment be a fülkébe, hanem a papírlapokat meglobogtatva bejelentette, hogy elviszi a szavazólapokat, majd távozott. A történtekről a szavazatszámláló bizottság jegyzőkönyvet vett fel, s a testület tagjai később úgy határoztak, hogy rendőrségi feljelentést is tesznek. A helyi választási iroda vezetője cáfolta azt a sajtóértesülést, hogy a férfi obszcén kifejezéseket használt, illetve sértegette volna a szavazatszámláló bizottság tagjait.

Lebukott

Kicsempészett a szavazóhelyiségből egy üres szavazólapot a Vas megyei 2-es számú választókerülethez tartozó Nárai községben egy férfi. Reggel nyolc óra körül érkezett a szavazókörbe egy helyi választópolgár, a középkorú férfinak kiadták mindkét szavazólapot, aki ezután egy táskával a kezében bement a fülkébe. A férfi bedobta a borítékot a szavazóurnába, de amikor ment kifelé, a nyitott táskájában a szavazatszámláló bizottság egyik tagja meglátott egy listás szavazólapot. Az utcán, a szavazókör épülete előtt megállították a férfit, aki önként előhúzta táskájából és megmutatta a szavazólapot. A férfi ismét kapott egy borítékot, a szavazólappal visszament a fülkébe, ezután pedig a lezáratlan borítékot, amelyben láthatóan benne volt a szavazólap, bedobta az urnába.

Méteres szavazólap

Az átlagosnál hosszabb területi listás szavazólapok miatt hamar megtelnek az urnák Pécsett, ahol két szavazókörbe már új urnákat kellett vinni. A területi listás szavazólapon tíz szervezet neve szerepel, így a papír mintegy egy méter hosszú. Nehezen lehet borítékba tenni, sokan nem is kísérleteznek a hajtogatásával, anélkül pedig sok helyet foglal, és hamar megtölti az urnákat, mondta el a területi választási bizottság elnöke.

Tizennyolc szavazónak csak az egyik szavazólapot adták át Győrben, a 2-es számú országgyűlési egyéni választókerület 75. szavazókörében, de senki sem panaszkodott. A szavazatszámláló bizottság kereste fel a választási irodát, s kért tanácsot arról, hogyan lehet a figyelmetlenséget korrigálni. Az a döntés született, hogy ha a választópolgárok visszamennek a szavazókörbe, jegyzőkönyv rögzítése mellett megkapják az egyéni jelölteket tartalmazó szavazólapot, és pótlólag leszavazhatnak.

Visszalépések miatt javított szavazólapot kapott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a 442 748 szavazásra jogosult állampolgár a régió 579 szavazókörében. A megye 5-ös számú, baktalórántházi, illetve a 10-es számú, fehérgyarmati választókerületében egy-egy egyéni jelölt lépett vissza, ezért a nevüket a szavazólapon áthúzták, mivel újranyomtatásra már nem volt lehetőség.