Lázár, Olimpia
-6 °C
-3 °C

A régi börtönökben dúl a bűnözés

2008.09.03. 16:43
Az elavult, rossz állapotban lévő fiatalkorúak börtöneiben súlyos bűncselekményeket követnek el, a fejlettebbekben azonban nem, vagy csak elvétve történik hasonló eset - derült ki a Szabó Máté ombudsman által elrendelt vizsgálatból. A felmérésre azután került sor, hogy tavaly októberben a tököli börtönben megöltek egy fiatal fiút a zárkatársai. Az ombudsman intézkedési tervet kér Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti minisztertől, véleménye szerint ugyanis alapvető jogok sérülnek a börtönökben.

A fogvatartottak között egyre több súlyos, erőszakos bűncselekmény történik, elsősorban Tökölön és Szirmabesenyőn.

A korszerű, vagy jó állapotban lévő intézetekben, például Pécsen és Kecskeméten nem történt hasonló eset. A felmérések szerint a fogvatartottak ott fordulnak egymás ellen, ahol a zárkák túlzsúfoltak, rossz állapotban vannak, kevés és túlterhelt a személyzet. Tökölön például mindössze két pszichológus foglalkozik hétszáz fogvatartottal. Az ombudsman a helyszíni vizsgálat tapasztalatai alapján megállapította, hogy kis létszámú intézetben, az egy-két vagy háromfős zárkákban biztosítható a fiatal fogvatartottak speciális jogainak érvényesülése.

Az ombudsman arra a következtetésre jutott, hogy Tökölön és Szirmabesenyőn a fiatalkorú fogvatartottak elhelyezése közvetlenül veszélyezteti az élethez és az emberi méltósághoz, az állami védelemhez és gondoskodáshoz való, a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődésükhöz szükséges alkotmányos jogaikat. A biztos ezért az igazságügyi és rendészeti minisztertől konkrét intézkedési tervet kért.

A felmérések szerint a megyei, úgynevezett "előzetesházakban" még rosszabb a helyzet. Az előzetes letartóztatás végrehajtására szolgáló intézetekben nagy a zsúfoltság, a vizsgált háromban - Kecskeméten, Pécsen és Debrecenben - elképesztően rosszak az állapotok. Kecskeméten egy kétszemélyes zárkában öt, Pécsen egy egyszemélyes zárkában, két háromemeletes ágyon hat személyt helyeztek el. A napi egyórás sétán kívül szinte csak a könyvtár ad némi programlehetőséget. Az ombudsman megállapította, hogy az előzetesházak átlagosan 200 százalékos "kihasználtsága" embertelen, megalázó bánásmódot jelent. Az előzetes letartóztatás nem lehet előrehozott büntetés - szögezte le a biztos, aki szintén a minisztertől kért megoldást.

Sokkal kedvezőbbek az állapotok az előzetes letartóztatásban lévő fiatalokat is fogadó javítóintézetekben, bár a Legfőbb Ügyészség egy tavalyi megállapítása szerint a létszámproblémák miatt szükség volna egy újabb ilyen intézet megnyitására. Az ombudsman álláspontja szerint csak a legsúlyosabb esetekben indokolt, hogy előzetes letartóztatásra büntetés-végrehajtási intézetet jelöljenek ki, ezért a szociális és munkaügyi miniszternek újabb javítóintézet létrehozását ajánlotta, és arra kérte a Legfelsőbb Bíróság vezetőjét, valamint a legfőbb ügyészt, hogy a vizsgálat megállapításairól tájékoztassák a fiatalkorúak ellen büntetőeljárást folytató bírákat és ügyészeket - áll az Országgyűlési Biztos Hivatalának szerdai közleményében.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!