Összetákolt iromány a székházostrom-jelentés?

2006.11.18. 10:57
A rendőrök szerint nem volt szakszerűtlen az irányítás, olyan helyzetben kellett helyt állniuk, amilyennel ötven éve nem szembesültek.

Bár még nem nyilvános a válasz, amelyet az MTV-ostromról készített Ignácz-bizottság jelentésére adott a BRFK, a Népszabadság úgy tudja: a budapesti rendőri vezetők több pontban is kritizálták a dokumentumot.

A napilapnak nyilatkozók szerint a jelentős "összetákolt iromány", amely csak a szabálykönyvet vette alapul. Nem volt tekintettel arra, hogy a rendőröknek folyamatosan változó helyzetben kellett működniük.

A BRFK szerint a bizottság figyelmen kívül hagyta, hogy aznap a Köztársaság téren, a Magyar Rádiónál, Gyurcsány Ferenc lakásánál és a köztársasági rezidencián is szolgálatot teljesítettek.

A rendőri vezetők szerint nem csoportosíthatták volna át az MTV-hez az Országház előtti egységeket, mivel akkor az a helyszín vált volna védtelenné, írja napilap szombati száma.

A jelentés hibaként rója fel, hogy a rendőrök egy részét este hétkor hazaküldték, így létszámhiánnyal küzdöttek az MTV-székháznál. A BRFK nyilatkozói megjegyezték, a rendbontás ezek után órákkal, tízkor kezdődött.

A vádra, miszerint a tüntetést már az elején fel kellett volna oszlatni, a név nélkül nyilatkozó rendőri vezető elmondta, ha az ORFK valóban ezt szerette volna, még akkor jelzi a BRFK-nak. Rámutatott, hogy a helyzet tisztázatlan, hiszen a rendészeti miniszter éppen most kezdeményezte a gyülekezési és választási törvények közti ellentmondások feloldását.