Királydráma a buszgarázsban

Buszok visszatartása miatt kellett távoznia a BKV egyik vezetőjének értesüléseink szerint. Az új közlekedési igazgató Somodi László lesz, aki januárban hagyta ott a céget, mert nem jött ki a régi menedzsmenttel. A döntést a VEKE is jó szakmai lépésnek tartja.

Somodi Lászlót, a BKV-t januárban a "régi vezetés" miatt otthagyó, jelenleg a Városházán dolgozó szakembert nevezik ki a BKV közlekedési vezérigazgató-helyettesévé, tudta meg az Index a cég kommunikációs vezetőjétől, Regőczi Miklóstól.

A vezetőváltáson átesett cégben Somodi kinevezésével nem zárultak le a személycserék, de konkrét átalakítások csak áprilisra várhatók. A cég új vezetése a szóvivő elmondása szerint azt akarja, hogy a cégnél ne a kor, hanem az alkalmasság számítson a vezetői posztok betöltésénél.

Somodi kinevezését egy furcsa közjáték előzte meg, amely jól jellemzi a köztulajdonú cég - lecserélés alatt álló - régi vezetését és azt, hogy miért sürgetik évek óta szakmai szervezetek a Kádár-rendszerben szocializálódott cégvezetés átalakítását (Bővebben >>).

A BKV kedden jelentette be, hogy - Aba Botond vezérigazgató januári távozása után - megválik a közlekedésért felelős Menyhért László vezérigazgató-helyettestől, nyugdíjba megy Fülöp Ferenc, a trolibusz üzemág vezetője is, és hamarosan nyugdíjazzák Dányi József gazdasági igazgatóhelyettest is.

Királydráma a buszgarázsban

Az Index névtelenséget kérő forrásokból úgy értesült, az elbocsátás hátterében egy királydrámába illő, de végül megbukott összeesküvés áll.

A távozó vezetés egyik tagja rossz hírét akarta kelteni a menedzsment új vezetőjének, Antal Attila vezérigazgatónak. A rosszakarónak a múlt héten sikerült bojkottálnia, hogy a gyors 7-es és 173-as buszok teljes létszámban közlekedhessenek.

Három-öt buszt - mondvacsinált okokra hivatkozva - egész héten nem engedtek ki a garázsból, így a vonalon kevesebb busz közlekedett megnövelve a várakozási időt, zsúfoltabbá téve a járműveket. Úgy tudjuk, arra számítottak, a hirtelen támadt buszhiány miatt lakossági panaszok áradata indul meg, ami rossz fényt vetett volna az új menedzsmentre. A BKV a történetet nem kommentálta.

Áprilisra világítják át a BKV-t

A BKV-menedzsment átalakítása még nem zárult le. A vízfejűsége miatt sokat kritizált 12 ezer embert alkalmazó cégnél jelenleg 60 felső és 300 középvezető van, akik egy részének hozzáállásával nem ért egyet a cég, mondta el a BKV szóvivője, aki szerint vagy "a hozzáállás változik, vagy a menedzsment".

Személyi változások az említetteken túl március végéig nem lesznek a cégnél. Ekkorra készül el ugyanis a Central European Management Intelligence (CEMI) nevű auditáló cég jelentése a BKV-ról, amely konkrét programokat fog javasolni a cég hatékonyságának növelésére.

Jó szakmai döntésnek tartja a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) Somodi László kinevezését, mondta el az Indexnek Vitézy Dávid a szervezet szóvivője, aki egyben a BKV felügyelőbizottságának tagja is.

Mint mondta, Somodi segítségével készült el az új - a közlekedési cég menetrendi teljesítéseit tartalmazó - paraméterkönyv, ami - a korábbi bejelentésekkel ellentétben - nem tartalmaz teljesítménycsökkenéssel járó járatritkítást.

A VEKE javaslatai is bekerültek az új paraméterkönyvbe, miszerint a rendszerben lévő kapacitástartalékok átcsoportosításával olyan túlzsúfoltnak számító járatokat sűrítenek meg, mint például a Keresztúr busz, a 37-es, a 82A és a pesterzsébeti 23-as busz.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32