Iván
22 °C
39 °C

A VII. kerületi testület nem oszlatta fel magát

2009.02.11. 11:09 Módosítva: 2009.02.11. 12:40
Sem a Fidesz, sem az MDF indítványát nem támogatták szerda reggel az erzsébetvárosi képviselőtestület feloszlatásáról, miután tegnap a kerületi ingatlaneladások gyanúsítottjaként őrizetbe vették Hunvald György MSZP-s polgármestert is. A Fidesz kivonult az ülésről, majd a testület megtárgyalta és elfogadta azt a kerület által készíttetett jelentést, amely szerint Erzsébetváros elidegenítési gyakorlata jogszerű volt. Az előzetes letartóztatásban lévő Kardos Péter, a pénzügyi bizottság SZDSZ-es elnöke lemondott mandátumáról, helyére új ember került.

Szerda reggel fél nyolckor megkezdődött a képviselő testület ülése Erzsébetvárosban, ahol előző nap a rendőrség őrizetbe vette Hunvald György polgármestert különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, bűnszervezet tagjaként, bűnsegédként elkövetett csalás bűntettének gyanújával.

Az ülés elején a helyi Fidesz-frakció kezdeményezte, hogy a testület oszlassa fel magát, ezt azonban a képviselők nem vették napirendre. Önfeloszlatást kezdeményezett a kerület egyetlen MDF-es képviselője is, de az ő indítványát is elutasította a testület.

A Fidesz-frakció

Ekkor már kezdett az ülés komikussá válni: az MDF-es Simon Péter azt kérte, hogy már csak egy képviselőnek kellene aláírnia, hogy rendkívüli ülést tartsanak az önfeloszlatásról. A Hunvald Györgyöt helyettesítő Gergely József MSZP-s alpolgármester erre visszaszólt, hogy ez nem ügyrendi javaslat, ne vegyék figyelembe. Hahn György (MSZP) mégis reagált Simon Péter kérésére, hogy valaki írja alá az indítványt. Hahn azt mondta: "Ha a Nefelejcs utcai házat visszaszerzed Horváth Aladártól, majd akkor!"

Közben a Fidesz-frakciót vezető Vattamány Zsolt, arról beszélt, hogy a testület se erkölcsileg se politikailag nem képes megfelelni feladatának. Az ülésen kiderült, hogy Kardos Péter (SZDSZ) a testület előzetes letartóztatásban lévő tagja, a VII. kerületi pénzügyi bizottság elnöke lemondott mandátumáról. A listáról bejutott Kardos helyére Csontos József (SZDSZ) önkormányzati képviselő került, aki a rendkívüli ülésen fel is esküdött a törvények betartására.

A Fidesz-frakció egyik tagjától az Index megtudta: nem véletlen, hogy a Fidesz korábban kizárta a pártból az összes olyan képviselőjét, aki az
előző ciklusban benne volt a képviselőtestületben. Erzsébetvárosban ugyanis a gyanús ingatlanügyeket általában a jobboldali is támogatta 2002-2006 között.

(A cikk megjelenése után a Fideszből 2006-ban önállósodott hattagú KDNP-frakció vezetője jegyzőkönyv előtt kérdőre vonta a fideszeseket, hogy személy szerint ki állította az Indexnek a kizártakról, hogy közük lehetett az ingatlanügyletekhez, mert emiatt bíróság előtt kell majd felelnie. A jegyzőkönyv tanúsága szerint a Fideszben nem akadt gazdája az állításnak.)

Gergely József MSZP-s alpolgármester

A testület szerdán megtárgyalta a kerület belső vizsgálatát az ingatlanpanamák ügyében. A napirendi pont tárgyalása előtt felszólalt két, az önkormányzat által megbízott szakértő. Egyikük elmondta, hogy az eladott ingatlanok értékének felülvizsgálatakor kiderült, nem volt nagy értékkülönbség a megállapított és a későbbi árak között. Másikuk azt hangsúlyozta, hogy az önkormányzat elidegenítési gyakorlata megfelelt a hatályos törvényeknek.

A VII. kerületi Fidesz-frakció tagjai ezután kivonultak az ülésteremből, mert nem voltak hajlandóak megtárgyalni az önkormányzati ingatlanok elidegenítésével kapcsolatos napirendi pontot.

Az önkormányzat által alkalmazott ingatlanforgalmi igazságügyi szakértő a rendkívüli testületi ülésen elmondta, hogy az eladott ingatlanok megállapított és valós értéke között a legnagyobb eltérés csak 11 százalék volt, így nem áll fenn értékaránytalanság. Az értékaránytalanságról 25-30 százalékos árkülönbségénél lehet beszélni - tette hozzá. A testület ülésteremben maradó tagjainak többsége végül elfogadta a belső vizsgálatról szóló jelentést.

A Fidesz-frakció akkor sem ment vissza az ülésteremben, amikor már a vitatott Dob és Király utcai házak tulajdonjogának visszavételéről volt szó. Több teremben maradt képviselő és az ülésen megjelent bérlő is kérlelte az ellenzéki frakció tagjait, hogy vegyenek részt a szavazáson, ők azonban kitartottak a demonstratív távolmaradás mellett.

Vattamány Zsolt, a Fidesz-frakcióvezetője elmondta: kifogásolhatónak tartja, hogy az önkormányzat olyan szakértőt alkalmaz, aki maga is részt vett az ingatlaneladásokban, ugyanis ő volt a szerződések ellenjegyzője.

Nincs közvetlen összefüggés Hunvald György erzsébetvárosi polgármester keddi őrizetbe vétele és a szerdai, rendkívüli önkormányzati ülés között - mondta Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője kedden a Magyar Televízió "Az Este" című műsorában. Nem mellékes ugyanakkor, tette hozzá, hogy a kerületi gazdasági bizottság elnökének letartóztatása után, decemberben a polgármester terjesztette elő: ők maguk vizsgálják majd ki a gyanús ingatlanügyeket. Az alig egy hónapos önkormányzati vizsgálat megállapította, hogy minden rendben folyt, annak ellenére, hogy a nyomozás már két éve tartott az ügyben - mondta Fazekas Géza.

A nyomozó szervek azért döntöttek az őrizetbe vétel mellett, hangzott el, mert konkrét adatok vannak rá, hogy Hunvald György befolyásolni akarja a nyomozást, a nyomozó hatóságot és a kerületi képviselő testületet. Gergely József, a VII. kerület gazdasági ügyekkel foglalkozó szocialista alpolgármestere teljes mértékben ártatlannak tartja Hunvald Györgyöt. Az alpolgármester szerdán az MTI-nek azt mondta, hogy véleményével az egész MSZP-frakció egyetért, s amit mond, azt frakciótársai nevében szólva is kijelentheti.