Hazamentek a francia metróépítők

2009.04.10. 11:19 Módosítva: 2009.04.10. 11:19

Elcsendesedett a Gellért téri metróállomás, az alagútfúró Bamco cég francia szakemberei hazamentek húsvétolni, a magyar alvállalkozók egy részét összepakoltatták és levonultatták, egy másik része meg otthon várja, hogy lesz-e folytatás. A Bamco 35 milliárd forintot követel a többletköltségei miatt és ultimátumot nyújtott be az építtető DBR Metró Projektigazgatóságnak, ami viszont nem akar fizetni. A határidő vasárnap jár le, az Index úgy tudja, semmilyen előrelépés nem történt az elmúlt hét tárgyalásain.

Mint az Index megtudta, a legutóbbi, csütörtök esti megbeszélésen sem közeledtek az álláspontok a Bamco és a DBR között a követelés ügyében. A Bamco korábbi levelében vasárnapig adott határidőt arra, hogy a DBR kifizesse a többletköltségeit.

Az Indexnek a helyszínen azt tapasztalta, hogy a magyar alvállalkozók egy része összepakol és távozik (mint elmondták, a Bamco kérésére ideiglenesen). Az alvállalkozók másik része pedig már egy ideje otthon várja, hogy mi történik, folytatja-e útját a fúrópajzs, vagy ottmarad mind a kettő a Gellért téri állomáson. A francia szakemberek hazamentek a Húsvét idejére, a Strabag pedig még dolgozik, de nem a fúrópajzsok karbantartásán, hanem az állomásépítésen.

A Bamco legutóbb tavaly szeptemberben fenyegette meg a DBR-t hasonló módon. Akkor 13 millió eurót követeltek a többletköltségeik miatt, most 115 milliót (hozzávetőleg 35 milliárd forintot). Szeptemberben sikerült megalkudni: a DBR jogfenntartással kifizette a 13 millió eurót, és a Bamco felvette a munkát. A jogfenntartás azt jelentette, hogy az összeget a BAMCO konzorcium megkapta ugyan, ám a DBR választott bírósághoz fordult, és amennyiben a bíróság alacsonyabb összeget ítél meg, úgy a különbség visszavonható.

Ha a Bamco végleg levonul a jövő héten, az nehéz helyzetbe hozhatja a metróberuházást. Egy félbeszakadt beruházásra az unió is nehezebben ítéli oda a várva várt támogatást, az uniós támogatás nélkül pedig a mostani válság közepén nem biztos, hogy lesz pénz a metróra egy ideig. Ezt a Bamco részéről nagyon jól tudják, ezért a cég jó zsarolási pozícióban van.

Az viszont, hogy a Bamco a Duna túloldalán, a Fővám téri állomásnál is megkezdte nemrég a talajvizsgáló próbafúrásokat, arra utal, hogy mégis folytathatja az alagútfúrást. Szakértők szerint a megoldás egy szeptemberihez hasonló alku lehet, de a 115 millió eurónál jóval kisebb összeggel.