Felmentették a Főkert-vezért

2009.05.19. 16:41

Érdemi indoklás nélkül felmentette kedden a Fővárosi Közgyűlés Gazdasági Bizottsága a Főkert Zrt. vezérigazgatói tisztsége alól Kocsis Lászlót.

A 16 éve vezetői tisztségben dolgozó Kocsist Hagyó Miklós (MSZP) és Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettesek helyszíni előterjesztése alapján, az MSZP-SZDSZ-képviselők szavazataival váltották le, közölte Bagdy Gábor (KDNP) a testület zárt ülése után.

Az ülés előtt a bizottság szocialista tagjai Hagyó Miklóstól és Steiner Pál MSZP-frakcióvezetőtől tájékoztatást kaptak a vezetőváltással összefüggő kérdésekről.

A Főpolgármesteri Kabinet hétfői ülésén nem esett szó a vezérigazgató menesztéséről. Az SZDSZ-képviselők hétfőn értesültek a vezetőváltási szándékról, mondta Halmágyi Judit az MTI-nek.

Bagdy Gábor közölte, hogy a közszolgáltató cégvezetők két évvel korábbi kinevezéséhez hasonlóan most sem indokolta a városvezetés a hivatalos előterjesztésben a javaslatot. A főpolgármester-helyettesek szokásuk szerint nem vettek részt az önkormányzat közgyűlése helyett átruházott hatáskörben eljáró bizottság ülésén. A főpolgármesteri hivatal munkatársai és a cég vezető testületei semmilyen érdemi információt nem közöltek a vezérigazgató menesztéséről.

A KDNP-s frakcióvezető abszurdnak tartja a két főpolgármester-helyettes eljárását amiatt is, mivel egy hét múlva tárgyalja a bizottság a közszolgáltató cégek múlt évi beszámolóit és idei üzleti tervüket. Ha pedig a vezérigazgatóval gond van, a váltásról a mérleg és az ütemterv kapcsán kellene szót váltani, dönteni, jegyezte meg.

Bagdy Gábor azt gyanítja, hogy a vezérigazgató váratlan menesztése mögött azok az ellenzék által hónapokkal korábban felvetett társasági problémák állnak, amelyekre kérdéseik ellenére nem kaptak választ a városvezetéstől. Az ellenzék korábban kifogásolta a Főkert Zrt. belső kft.-iben lezajlott tulajdonosváltásokat, amelyek révén az egyik kft.-ben, amelynek a vezérigazgató is tulajdonosa, kisebbségi tulajdonosi helyzetbe került az anyacég.

Az MTI információi szerint a fővárosi MSZP-frakciónak a múlt heti közgyűlést megelőző ülésén egy szó sem esett arról, hogy sürgető kényszer lenne a Főkert élén a vezérigazgató-váltás.

Halmágyi Judit közölte, hogy a javaslat indokoltságát nem vonta kétségbe, mivel autentikus városvezetők kezdeményezték a lépést. Székely Gábor (SZDSZ) bizottsági alelnök annyit jegyzett meg az MTI-nek: vélhetően az állhat a vezérigazgató felmentésének hátterében, hogy a cég pénzhiányra hivatkozva nem takarított hétvégenként a parkokban. Megjegyezte, az, hogy akkor még volt költségvetése a fővárosnak, az nem ok arra, hogy ne takarítsanak. Az MTI korábbi tudósításai szerint Hagyó Miklós és Kocsis László vezérigazgató között levélváltás zajlott ez ügyben.