A Józsefváros átveszi a Pollack téri mélygarázs üzemeltetését

2009.06.18. 17:33 Módosítva: 2009.06.18. 17:33

Megsemmisítette a főváros VIII. kerületi önkormányzatának fideszes többségű képviselő-testülete a Pollack Mihály téri mélygarázs építéséről és üzemeltetéséről szóló szerződéseket. A Józsefvárosi önkormányzat közlemény szerint erre azért volt szükség, mert a belső vizsgálat sorozatos törvénysértéseket tárt fel a szerződésekkel kapcsolatban.

A közlemény szerint az önkormányzat korábbi, szocialista vezetése még 2003-ban kötött szerződést a Pollack Mihály téri Mélygarázs Beruházó, Kivitelező és Üzemeltető Kft.-vel. A szerződés értelmében a megépült mélygarázs - mint önálló ingatlan - közvagyon helyett magántulajdonba került, sőt az önkormányzat a köztér felszínhasználati jogát is részben átruházta a magáncégre, olvasható.

Az önkormányzati közlemény szerint a Legfelsőbb Bíróság az ehhez igen hasonló, soproni ügyben egyértelművé tette, hogy egy köztér - mint forgalomképtelen ingatlan - esetén az osztott tulajdon kizárt, azt magánvagyonba átjátszani törvénytelen.

A soproni mélygarázs ügyétől eltérően, ez esetben többszöri, sorozatos törvénysértésre is fényt derített a belső vizsgálat - áll a közleményben, de azt már nem részletezték, hogy melyek ezek a sorozatos törvénysértések.

A szerződések megsemmisítése után az önkormányzat saját üzemeltetésben kívánja folytatni a mélygarázs működtetését, olvasható a közleményben.