Kocsis szerint is magasak a BKV-s jutalmak

A kollektív szerződést is újratárgyalná a kiemelkedően magas végkielégítések és a sokak felháborodását kiváltó javadalmazási gyakorlatának megváltoztatása érdekében Kocsis István. A BKV vezérigazgatója szerint ugyanakkor kevés pénzért csak a hülyék dolgoznak, hangzott el a parlament költségvetési ellenőrző albizottságának ülésén.

Kocsis István, a BKV vezérigazgatója új illetményrendszert készül bevezetni cégénél, mert "most a munka törvénykönyvében előírtaknál lényegesen magasabb javadalmazást fizetnek a vállalatnál". Ugyan ezzel elismerte, hogy a sokak felháborodását kiváltó jutalmak és végkielégítések tényleg kirívóan magasak, alacsony fizetésért "csak hülyéket kapok", mondta a parlament költségvetési bizottsága ellenőrzési albizottságának szerdai ülésén.

Kocsis már az ősszel új illetményrendszert vezetne be, ennek keretében megváltoztatná a kollektív szerződést is, amiben a munkatörvénykönyvében garantáltnál nagyobb javadalmazást írnak elő: az alapbéren felül van garantált prémium, teljesítmény-prémium és jutalom is. "Ez érdeksérelemmel fog járni és komoly harc lesz" - mondta.

Az ülésen elhangzott, hogy a 2007. augusztusától Kocsis kinevezéséig tartó időszakban másfél milliárd forintot fizettek ki végkielégítésekre, ebben az időszakban változtatták meg a vezetők munkaszerződését határozott idejűre, ami a törvényi szabályokban előírt összeg sokszorosának kifizetését eredményezte távozáskor.

A gyakorlatra a 2008-as mérlegbeszámoló hitelesítéséhez mellékelt konyvvizsgálói levél hívta fel a figyelmet. Ebben utaltak Szalainé Szilágyi Elenonóra 96 milliós végkielégítésére, megkérdőjelezve annak jogszerűségét.

"Tavaly ősz óta már nincsenek a menedzserszerződések szerinti végkielégítési összegek, ilyen jogcímen már csak 163 millió forintot fizettek ki" - mondta Kocsis. Szilágyinéval tárgyalásokat folytatnak a csaknem százmilliós végkielégítés visszavizzetéséről. Amennyiben nem tudnak megállapodni, kész jogi útra terelni az ügyet.

Kocsis szerint a BKV menedzsmentjén még évi 3-4 milliárdot lehet megtakarítani. A bevételeket nem jegyáremeléssel növelné, mivel a bevételek 40-43 százaléka igy is jegyeladásból folyik be, ami nemzetközileg is jó arány.

A könyvvizsgáló elnök-vezérigazgatója, Gion Gábor elmondta, hogy a BKV - amelynek 1995 óta az auditora - vezetésének figyelmét többször felhívták arra, hogy a vállalat tőkehelyzete a törvényi minimum alatt van. Az ülésen a vezérigazgató elmondta, hogy a 80 milliárdot meghaladó adósság mellé újabb hitelt már egyetlen banktól sem kapnak, ezért kérnek állami garanciát egy harmincmilliárdos kölcsönhöz. Kocsis István az ülés után határozott nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy csődbe megy-e a BKV.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58