Jó évet zártak a fővárosi strandok

A rekordnapon 5353 fürdőző áztatta magát a Dagály medencéiben.

2009-ben, a három nyári hónap alatt nőtt a budapesti strandok forgalma az előző évihez képest, áll a Budapest Gyógyfürdői Zrt. közleményében . Júniustól augusztusig több mint 120 millió forint nettó többletbevétellel számolhat a cég.

A legerősebb hónap július volt, a nagy hőségnek köszönhetően ekkor látogattak ki legtöbben a budapesti strandokra: 66 ezerrel többen, mint előző év júliusában. Júniusban a rossz időjárás miatt viszont százezerrel kevesebben fürödtek.

Az úgynevezett strandváró napok idén is nagyon népszerűek voltak, egy-egy akciós napon kétszer-háromszor annyian látogattak ki a strandokra, mint egy átlagos nyári napon.

Az idei szezon két csúcsnapja is ilyen kánikulai dátumokra esett: július 23-án a Római strandon 5330-an, míg augusztus 3-án a Dagály strandon 5353-an fürdőztek. A július 23. duplán is rekord napnak mondható: az összes strandra ekkor 25 747-en látogattak ki.

Augusztus végén csak az idénystrandok zártak be. A Dagály fürdő egész szeptemberben a nyári üzem szerint várja a vendégeket, utána pedig téli fürdőként működik tovább. A hónap végéig hétfőnként megmarad a strandváró program is, azaz fél áron látogatható a Dagály.

A Csillaghegyi strand folyamatosan nyitva tart. A Gellért fürdő külső medencéi is nyitva lesznek októberig. Aki szívesen napozna a kellemes őszi napsütésben, október közepéig igénybe veheti a Lukács -, a Széchenyi – és a Gellért fürdő napozóit.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25