Csak egy szerződést küldött a BKV

Csodálkozva tapasztalták kedden a BRFK nyomozói, hogy a BKV mindössze egy tanácsadó szerződést küldött el nekik a korábban kért száz, aggályosnak tartott szerződés helyett.

A rendőrök szerdán újra kikérték a cégtől a dokumentumokat, ezúttal konkrétan megnevezve 61 cég száz szerződését, a hozzájuk tartozó teljesítésigazolásokkal, számlákkal, produktumokkal, és pályázati anyagokkal. A BKV szerint két szerződést küldtek, és küldik a többit is.

A BRFK hétfőn megkapta a BKV-tól a 2003 óta megkötött tanácsadói szerződések teljes dokumentációját, egy feljelentés kíséretében, írtuk a BRFK közleménye alapján még aznap.

A hétfőn érkezett csomagra a rendőrök először azt hitték, hogy a kért összes szerződés benne van, de csak az átvizsgáláskor derült ki, hogy a SODA Reklám PR-szerződését tartalmazza.

A BRFK szerdán újra felszólította a BKV-t, hogy küldje el a kért 61 szerződést, a hozzájuk tartozó teljesítésigazolásokkal, számlákkal, produktumokkal, ha vannak (például tanulmányokkal), és pályázati anyagokkal. A szerződéseket 2003 és 2009 között kötötte a BKV.

A BKV tájékoztatása szerint a SODA Reklám két szerződése mellett Horváth Éva, Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes volt szóvivőjének foglalkoztatásával kapcsolatos vizsgálati anyagot küldték el még, bejelentéssel.

A BKV sajtóosztályán elmondták, hogy a hétfőn küldött anyag kommunikálásával kapcsolatban félreértés történt. A kért szerződéseket továbbítani fogják a rendőrségre.

A rendőrség azért kért ki további száz szerződést a hozzájuk tartalmazó dokumentumokkal, mert - az áprilisban cikkünk nyomán elindult - nyomozás során információ merült fel, hogy a vizsgált szerződéseken túl további tanácsadói szerződések kötése is felveti a hűtlen kezelés bűncselekményének megalapozott gyanúját.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25