Megtisztulva néz a Dunára az Országház

A Reneszánsz Kőfaragó Zrt. dolgozói szerda este ünnepélyesen lebontották az utolsó állványdarabokat is az Országház neogótikus csipkézettségű nyugati homlokzatán, és ezzel befejezték a húsz éve tartó, 11 milliárd forintba – mai értékén számolva 20 milliárdba – kerülő felújítást a dunai oldalon. A pesti alsó rakparton többen pezsgővel köszöntötték a Parlament épületének levetkőzését, a munkások is koccintottak a munka végére, majd csoportkép is készült az épület lépcsőjén.

Az Országház 2009-ben - Klikk a képre!

A 265 méter hosszú – beugrásaival, kiszögelléseivel együtt 300 méter hosszúságot is elérő – dunai homlokzat felújítása 1988-ban kezdődött, azóta szinte mindig állvány borította valamelyik szakaszát. Legutóbb négy évvel ezelőtt, 2005. július elején ünnepelhettek a restaurálók és a turisták: akkor az északi szárnnyal és a kupolatoronnyal készültek el. Az állványok lebontásával, a déli szárny munkáinak megkezdéséig pár hónapra lélegzethez jutott a folyó felőli homlokzat – igaz a koszosszürke, majdnem fekete déli szárny meglehetősen elütött a megtisztított részektől.

Steindl Imre 107 éves eklektikus szüleményén a restaurátorok, kőfaragók több mint húszezer követ mozgattak meg: az épülethez eredetileg sok könnyen és gyorsan megmunkálható, puha mészkövet használtak, a sóskúti és biai kövek rosszul bírták az idő próbáját, a háborút és a nagyvárosi levegőt, ezért az építőkövek 80 százalékát ki kellett cserélni.

A Reneszánsz Kőfaragó Zrt. süttői keménymészkőből pótolta a tönkrement részeket, ezen kívül megtisztítottak több ezer négyzetméternyi felületet a kosztól, restaurálták a megrongálódott köveket, leraktak újonnan több száz négyzetméter járóburkolatot, és a homlokzat király- és fejedelemszobrait – többek között Mária Terézia, Hunyadi János, Mátyás, és Zsigmond alakjait – is megtisztították, az elmállot részeket pótolták.

Az Országház 2005-ben - Klikk a képre!

A mészkövet szmogálló anyaggal kezelték, az így impregnált kövek a várakozások szerint jobban ellenállnak majd a korrozív városi levegőnek. A süttői keménymészkő jó választás volt ebből a szempontból is, mivel eleve jobban bírja a koszos levegő, a savas eső támadását, a szennyeződések is könnyebben eltávolíthatóak róla, sőt a fagyot is jobban állja.

Jelenleg tehát ismét a főváros legvonzóbb épülete az Országház, a budai rakpartról, a Batthyány tér felől remek látványt nyújt az egységesen tiszta homlokzat, turistákat késztet megállásra és emlékképek készítésére a Duna hullámain ülő, monumentális műemlék. A felújítás azonban még nem ért véget, hiszen hátra van a Parlament északi és déli végfala, valamint a Kossuth tér felőli homlokzaton is akadnak javítani való szakaszok.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25