Az egész hétvégére lezárták az Andrássyt

Szombaton nulla órától hétfőn hajnal négyig lezárják a budapesti Andrássy utat az Európai Autómentes Hétvége programjai miatt. A gyalogosokat és a bringásokat szombaton a Magyar Kerékpárosklub várja programokkal a lezárt úton, és az Operánál a fővárosi kőszínházak és alternatív színházak Évadnyitó Fesztiválja szórakoztatja a közönséget. Feltűnnek majd alternatív hajtású járművek, emellett koncertek, kézműves vásár és étel-ital is várja a vendégeket.

Az Európai Autómentes Napot szeptember 22-én kedden tartják. Akkor a Szent István körút Nyugati tér és Pannónia utca közötti szakaszát kell kerülniük az autósoknak.

Közben Verók István, Terézváros polgármestere az autómentes naphoz kapcsolódva egy javaslatcsomagot juttat el a Fővárosi Önkormányzathoz és a Közlekedési Minisztériumhoz. A politikus szerint az V. kerületben a folyamatosan épülő sétálóutcák miatt a gépjárműforgalom a VI. kerületben csapódik le. Ezért többek között azt javasolja, hogy a főváros készítsen egy új közlekedési koncepciót, amely a közösségi, a kerékpáros és az autós közlekedést hangolná össze. A polgármester sürgeti az 56-osok terére tervezett mélygarázs megépítését is. Ezen kívül azt szeretné, hogy a jövőben összehangoltan történjen a sétálóutcák és az autómentes övezetek kijelölése.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25