Egy szonda fagyasztotta le a Van Hool-okat

A hőérzékelő műszert kicserélik egy kevésbe érzékenyre, addig is levegősebb helyre kerül.

Egy utólag beépített hőérzékelő szonda okozta a BKV hétfőn forgalomba állított Van Hool buszainak leállását, derült ki a kivizsgálás után. A szondákat nagyobbra cserélik, addig is levegősebb helyre szerelik át a meglevőket.

Héri József, a BKV műszaki üzemeltetési igazgatója az Indexnek elmondta, hogy a Van Hool buszok problémáit a motortérbe utólagosan, Budapesten beépített hőérzékelő szondák okozták. A túlmelegedés elleni műszerek többször tévesen bejeleztek, és letiltották a töltést, ezért álltak le a buszok.

A belga buszok budapesti átalakítása előtt a BKV úgy döntött, hogy Brüsszel (itt közlekedtek eddig a járművek) és Budapest eltérő klímaviszonyai miatt beépíti a szondákat, hátha a motorok itt hamarabb túlmelegednek. Csakhogy a szondák mellé, a motortérbe építették be a javítóműhelyben a klíma motorját és a kompresszort is, ezekkel pedig hamar elérte a hőmérséklet a műszer riasztási szintjét.

Héri elmondása szerint előre konzultáltak a belga gyártókkal, várható-e probléma, mire a belgák azt mondták: hogyha leszerelik a motortér alsó burkolólemezét, akkor lesz elég levegő a hűtéshez. Nem lett. Ezért kicserélik a szondákat olyanokra, amik magasabb hőmérsékleten jeleznek. Addig is a jelenlegieket olyan helyre szerelik, hogy jobban érje azokat a menetszél. Az új szondák értéke darabonként egy-két ezer forint.

Az Index arról számolt be, hogy 4 busz állt forgalomba hétfőn, ebből három hibásodott meg, míg a BKV cikkünket követő közleményében 5 buszról van szó, amiből kettő hibásodott meg. Héri józsef elmondta, hogy az eltérés abból adódik, hogy az ötödik busz is forgalomba állt ugyan, de tartalékként a garázsban maradt.

A két meghibásodás is igaz, ha csak a hőérzékelő szondákat nézzük. Valójában még egy busznak volt problémája – mint azt megírtuk -, ajtóvisszanyitás miatt. Az utóbbi gondot egy relé kontakthibája okozta, amit hamar elhárítottak. Héri József szerint az első nap problémáinak semmi köze nem volt a busz szerkezeti-műszaki állapotához, ami szerinte kiváló.

Az első öt buszt október 10-én további 10 követi a forgalomban, utána valószínűleg hetente újabb 2-3 darabot állítanak be. A BKV összesen 32 darab használt alacsonypadlós csuklós Van Hool buszt vásárolt júniusban Belgiumból. Az első jármű június 25-én érkezett meg Budapestre.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58