Kigolyózza a főváros a Centrumot a piacról

A fővárosi önkormányzatnál fél éve dolgoznak a közszolgáltatási struktúra átalakításán és ezen belül a parkolási piac átláthatóvá tételén. Információink szerint ennek jegyében a főváros vezető politikusai rábólintottak arra a koncepcióra, hogy a fővárosi tulajdonban álló egyik parkolási cég parkolásüzemeltetési közszolgáltatói státuszt kapjon, és mint ilyen, elvigye a budapesti parkolási piacot a sokat szidott Centrum Kft.-től. A tervezett elszámolási struktúra sokkal átláthatóbb lehet.

A Centrumnak hamarosan lejárnak vagy már le is jártak az üzemeltetői szerződései a kerületi önkormányzatokkal, két önkormányzat már ki is írta a pályázatot a fizető parkolás üzemeltetésére. Az egyik, a VI. kerületi időközben vissza is vonta, mert többek szerint a pályázat a Centrum Kft-re volt szabva.

Eddig tulajdonképpen a Centrum Kft. volt az egyetlen szóbajöhető parkolás-üzemeltető magáncég Budapesten, ám a társasággal rengeteg volt a probléma. Egyes kerületi önkormányzatok az átláthatatlan elszámolást nehezményezték és kevesellték a nekik visszaosztott bevételt. A parkoló autósok körében sem vívott ki népszerűséget a Centrum.

A fővárosi koncepció lényege: úgy módosítják az egyik fővárosi tulajdonú parkolási társaság (három ilyen lehet: a belvárosi FKPT, a XIII. és IX. kerületi BÖP, vagy a Parking Kft.) alapító okiratát, hogy közszolgáltatási tevékenységet is végezhessen. Így a cég jogosult lehet közbeszerzés nélkül a fizető parkolás üzemeltetésére, csakúgy mint például az Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. a szemétszállításra.

Az elszámolási irány a tervek szerint megfordulna az átláthatóság kedvéért: a bevétel az automatákbók egyenesen az önkormányzatokhoz folyna be, az üzemeltető pedig az önkormányzatnak benyújtaná az üzemeltetés költségeit tartalmazó számlát. (Eddig a Centrum szedte be a pénzt, és fizette ki a vele szerződött kerületi önkormányzatokat.)

A fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok a tervek szerint úgy osztoznának meg a bevételen, hogy a fővárosi tulajdonban álló utak automatáiból a főváros, a kerületi tulajdonban álló utak automatáiból pedig az adott kerület szedné be a pénzt.

Ha a parkolási társaság megkapja a főváros következő közgyűlésén a testület jóváhagyását, akkor már 2010. január 1-től, sürgősebb esetben 2009. október 1-től parkolásüzemeltetési közszolgáltató lehet.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58