Fantomlámpák a Szabadság híd közepén

A lámpasort felszerelték, mégis foghíjas a díszvilágítás, mert a munkát még hivatalosan is el kell nyerni.

Felszerelték végig a díszvilágítás lámpatestjeit a Szabadság hídon, mégis foghíjas a fényív középen. A korábban kimaradt részt úgy építette meg a kivitelező cég előre, hogy a megbízást még csak a napokban nyeri el hozzá.

Klikk a képre!

Mint arról az Index beszámolt, a Szabadság híd díszvilágítását úgy rendelte meg a főváros, hogy középen megszakad a fénycsík. Arra számítottak ugyanis, hogy híd közepén álló négy karos kandeláber fénye elég lesz oda. Attól is tartottak, hogy a kis magasságban levő lámpatesteket ellopkodják.

Az átadás után derült ki, hogy a foghíjas díszvilágítású híd oldalról csúnya látványt nyújt, a kandeláberek fénye kevés. Akkor a főváros elhatározta, hogy befejezteti a fényívet, lehetőleg a díszvilágítást kiépítő céggel, a Hídépítő Zrt.-vel, és utólag kifizeti az ezzel járó többletköltséget.

Mint a Hídépítő Zrt.-nél megtudtuk, augusztus 20.-ra felszerelték a hiányzó lámpatesteket középen, és be is kapcsolták a fényeket egy estére, érzékeltetve a majdani látványt. A középső fényt ezután le is kapcsolták, a híd közepe azóta is sötét.

A fővárosi kabinet épp a napokban határozott, hogy várhatóan a Hídépítőt bízza meg a díszvilágítás befejezésével. Az erről szóló cikkünk olvasói jelezték, hogy a lámpák már régen fent vannak középen is.

Megkerestük a fővárosi önkormányzatot, ahol négy nap eltelte után azt válaszolták, hogy az ívvilágítást ideiglenes jelleggel kötötték össze, a közbeszerzési eljárás lefolytatását követő végleges megvalósítás még folymatban van.

A Hídépítőnél az Indexnek viszont azt mondták, hogy a lámpákat nem ideiglenes jelleggel szerelték fel, azok csak akkor kerülnek el onnan, ha a megbízást végül egy másik cég nyeri el. A munka még nincs teljesen kész, egy kapcsolószekrényt és egy fényerősségmérő műszert kell beépíteni.

Arra a kérdésre, hogy ha van lámpa, világítana is, akkor miért nem kapcsolják fel középen, azt a választ kaptuk, hogy ha most ingyen odaadnák, nem biztos hogy lesz később, aki megveszi.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25