Milliós fizetést visznek haza a budapesti kórházigazgatók

Három fővárosi kórházi vezető bére is meghaladja a BKV vezérigazgatójának fizetését, derül ki abból a bérlistából, amelyet a Heti Válasz közölt. A tíz fővárosi tulajdonú fekvőbeteg-intézmény vezetője közül nyolcan kapnak több mint egymillió forintot havonta.

A legjobban a Szent László és a Szent István kórházból létrehozott 1837 ágyas intézmény igazgatója keres, ő bruttó 1,7 millió forintot kap havonta. A második helyen holtverseny van a Szent János és a Péterfy Sándor utcai kórház vezetője között, mindketten 1,6 millió forintos bért kapnak. Az egymillió forintos, vagy a fölötti bérrel rendelkezők között szerepel az Uzsoki, a Bajcsy-Zsilinszky, az újpesti Károlyi és a Szent Imre kórház főigazgatója. A legrosszabbul a Heim Pál kórház vezetője keres, ő havi bruttó 900 ezer forintot vihet haza.

A lap értesüléseit Szolnoki Andrea, a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottságának szabad demokrata elnöke is megerősítette. Szerinte ezek "nem kis pénzek", de több szempontból is össze kell hasonlítani őket. Az egyik ilyen a dolgozók száma, ugyanis a legnagyobb fővárosi kórház csaknem 2700 embert foglalkoztat, amivel az ország egyik legnagyobb intézete. Ha ezt azzal vetjük össze, hogy mennyit keresnek az orvosok, akkor szembeötlő, hogy egyes intézményvezetők akár tízszeres bruttó bért is kaphatnak, nyilatkozta az egészségpolitikus.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25