Dolgoznak a Margit hídon, csak nem látszik

A Margit híd statikai kontrolleredményeit mindenképpen meg kell várni, és azt is, hogy a közlekedési hatóság kiadja az engedélyt a híd felújításának elkezdéséhez, közölte a felújítást végző MH 2009 konzorcium és a BKV a híd pesti hídfőjénél tartott közös sajtótájékoztatóján.

Mint az Index megírta: a független statikus szakember szerint a tervező egy jobb állagú híddal számolt eredetileg, mint a mostani állapot. Mivel a híd rosszabb állapotú, ezért alaposabb és hosszabb ideig tartó statikai vizsgálatot kell végezni.

Az engedély kiadását október végére várják. Amíg az engedélyt nem kapják meg, a híd alatt a pilléreken folytathatnak engedélyhez nem kötött munkákat. A hídon átutazók így egy-két hétig valóban azt láthatják majd, hogy fent a hídon nem dolgoznak. Arra a kérdésre, hogy a pilléren végzett munkák körülbelül hány százalékát teszi ki a teljes hídfelújításnak, nem tudtak válaszolni.

Bejelentették, hogy a hétvégétől a taxik nem hajthatnak át a hídon. Ezt a rendőrség és a kivitelező kérte, mivel az autók zavarják a munkákat.

A hétvégén kötik össze a jelenlegi vágányokat az ideiglenes, úgynevezett repülővágányokkal, amelyeken ezután a villamosok haladnak majd. A régi vágányokat elbontják. A hétvégén, október 2. 18 órától október 5-ig az Oktogon és a Moszkva tér között villamospótló autóbuszok közlekednek.

Mint korábban beszámoltunk róla, a statikus nyúlásmérő bélyegekkel ragasztgatta tele a hidat. A sajtótájékoztatón elmondták: ezekre azért volt szükség, hogy a híd főtartóinak mozgását mérjék.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25