Lázár, Olimpia
-6 °C
-3 °C

Nem emelik a BKV-tarifákat

2009.11.26. 13:03 Módosítva: 2009-11-26 18:17:14

Nem változnak a BKV-tarifák jövőre, a döntött nagy többséggel csütörtöki ülésén a fővárosi önkormányzat. Ilyen 15 éve nem fordult elő. A vízdíj is kisebb mértékben, 4,7 százalék helyett mindössze fél százalékkal emelkedett.

A képviselők döntő többsége csütörtökön megszavazta azt a módosító indítványt, amely szerint 2010-ben is maradnak az idei BKV-tarifák. A tervezett 4 százalékos emelésről több képviselői is elmondta a vitában, hogy nincs értelme, mert a jövő évi menetdíjbevételt csak 0,8 százalékkal, mintegy félmilliárd forinttal növelné meg a lemorzsolódó utasok miatt.

A díjemelésről szóló vitában az ellenzéki képviselők azt az anyagot is támadták, amelyet Horváth Csaba készített még főpolgármester-helyettesként a BKV gazdasági helyzetének rendezésére. A versidézetekben, sőt locsolóvers-részletekben bővelkedő szóváltásról a Tarlós István, a Fidesz frakcióvezetője kijelentette, hogy szenilis csapongásra emlékezteteti, ezért kérte vita lezárását, amit meg is szavaztak.

A döntés előtt felszólalt Bolla Tibor, a BKV gazdasági igazgatója is, aki azt kérte a képviselőktől, hogy ezt a kismértékű, mindössze az inflációt követő 4 százalékos emelést szavazzák meg, mert a BKV-nak félmilliárd forint is nagyon sokat számítana, de nem hallgattak rá.

Hosszas vita után a közgyűlés elvetette a Vízművek 4,7 százalékos javaslatát is, ehelyett mindössze fél százalékkal emelték a díjat. A fél százalék azt jelenti, hogy a jelenleg 180,5 forintos (áfa nélküli) köbméterenkénti díj egy forinttal, nettó 181,5 forintra nő.

Az egy forintos emelésre azért van szükség, mert ebből képeznek alapot azoknak a vízbázisoknak a védelmére, ami nem Budapest területén (hanem például a Szentendrei szigeten) található. A pénzt az érintett települések kapják meg.

Megalakult a BKV-vizsgálóbizottság

A közgyűlés egyhangúlag, tartózkodás és ellenszavazat nélkül úgy döntött, vizsgálóbizottságot alakítanak a BKV-nál történt szabálytalanságok kivizsgálására.

Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője és Bagdy Gábor, a KDNP frakcióvezetője a BKV Zrt.-nél kitudódott, a közlekedési céget érintő szabálytalanságok munkajogi, polgári jogi és esetleges büntetőjogi vonatkozásainak kivizsgálására javasolta a bizottság felállítását.

Az előterjesztés szerint az eseti vizsgálóbizottságba a Fidesz és az MSZP 3-3, az SZDSZ 2, az MDF és a KDNP 1-1 tagot delegál, a testület elnökét a legnagyobb ellenzéki frakció, alelnökét az MSZP adja. A vizsgálóbizottságnak egy módosítás nyomán a megalakulásától számított 60 helyett 120 napon elül kell jelentését benyújtania.

A bizottság elnökének György Istvánt jelölik, tagnak pedig Papcsák Ferencet és Németh Szilárdot. (MTI)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!