Ünnepi fénybe borult a főváros

Felkapcsolták a díszkivilágítást a fővárosban péntek kora este. Több mint egy hónapon keresztül ünnepi fényben úsznak a frekventált területek és közutak. Budapesten 2300 kandeláberen lesznek díszek, a fák díszítéséhez pedig 200 kilométer fényfüzért használnak fel. Mindez bruttó 100 millió forintba kerül.

A fővárosi és a kerületi önkormányzatoknak köszönhetően idén is felszerelték a lámpaoszlopokra és a fákra a világító hópelyheket, üstökösöket, gyertyákat, csengettyűket és harangokat. Idén egyébként egyedi gyártású, háromdimenziós elemek is helyet kaptak, amelyek még Bécsben és Párizsban is ritkaságnak számítanak.

A Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. november 27-től január 4-ig működteti a díszkivilágítást. A fővárosi önkormányzat megrendelésére ünnepi fénybe öltözött a Vörösmarty tér, a Váci utca, az Andrássy út, a Régiposta utca, a Párizsi utca, a Haris köz, a Kígyó utca, a Nagymező utca, a Liszt Ferenc tér, a Clark Ádám tér és a Batthyány tér.

Idén már harmadik éve LED-es világítást használnak, aminek a fogyasztása nagyjából egynyolcada egy hagyományos izzós világításnak. Ez nem csak gazdasági, hanem környezetvédelmi szempontból is előnyös a szakemberek szerint. A felhasznált villamos energia az egy hónapos időszakban 240 családi ház éves fogyasztásának felel meg. Budapesten 2300 kandeláberre helyeztek díszeket, a fák dekorálására pedig 200 kilométer fényfüzért használtak fel.

A fővárosi önkormányzaton kívül 15 önkormányzat rendelte meg a díszkivilágítást, így az I., IV., V., VI., VII., IX., XI., XIII., XIV., XV., XVIII., XIX., XXI., XXII., és XXIII. kerületben is égnek a karácsonyi fények.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Varga Judit: Az Aranybulla bizonyíték a magyar jogállamiságra

Az igazságügyi miniszter az Európa Tanács féléves magyar elnökségéről beszélt Strasbourgban.

március 31., 18:59

  • Belföld
Ez ám a tavasz, csütörtökön 25 fok lesz!

De azért többfelé beborulhat.

március 31., 16:58

  • Godmode
A John Wick rendezője filmet készít a Ghost of Tsushimából

A tatárokat hazakergető japán szamuráj története a tavalyi év legjobb játéka volt.

március 30., 20:10

  • Gazdaság
Nem akarnak április 19-i iskolanyitást a pedagógusok

Félnek a pedagógusok, mert hiába az oltás, mire újranyitnának az iskolák, addigra nem alakulna ki a kellő védettség.

március 30., 11:47

  • Gazdaság
Templomokat is felújítanak a Gazdaságvédelmi Alapból

Összesen 25,8 milliárdot különítettek el a célra.

tegnap, 11:21