250 köbméter szemét a szilveszterezők után

2010.01.01. 14:36

A szilveszter utáni nagytakarításban összesen 250 köbméter hulladékot takarított össze és szállított el Budapesten a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF Zrt.)

Horti Zsófia, a FKF Zrt. szóvivője pénteken elmondta: január 1-jén reggel hat órakor kezdték meg a takarítást, azt késő délelőttre be is fejeztek. A társaság 40 darab takarító- és szállítógéppel, valamint 500 fő kézi úttisztítóval végezte feladatait.

A FKF Zrt. szilveszteri nagytakarítást tartott az óévbúcsúztató rendezvények helyszínein, így az Oktogonon, a Vörösmarty téren és a Nyugati téren is. A vállala t takarított még a Kis- és Nagykörúton, valamint több aluljáróban, így Boráros téri, a Ferenc körúti, a Blaha Lujza téri, a Nyugati téri, a Kálvin téri, a Deák téri aluljárókban és az Astoriánál.

A fővárosban az új év első napján a pénteki munkarendnek megfelelően mintegy 200 hulladékszállító gépjármű vonult ki a lakossági hulladék összegyűjtésére és elszállítására, emelte ki a szóvivő.