Megnyíltak a buszsávok az autósok előtt

2010.01.12. 21:06 Módosítva: 2010.01.12. 23:41

Használhatják a buszsávot az autósok a sztrájk ideje alatt - közölte a Miniszterelnöki Hivatal budapesti ügyekért felelős kormánybiztosának sajtóirodája.

Horváth Csaba kormánybiztos közleménye szerint a budapesti utasok nehézségeit kívánja enyhíteni a kormányzat azzal az intézkedéssel, amely a rendőrség közreműködésével a BKV-sztrájk ideje alatt lehetővé teszi az autósok számára a buszsáv használatát Budapesten.

A buszok számára kijelölt sávot a reggeli csúcsforgalom, illetve a napközbeni lassú forgalom enyhítésére azok az autósok használhatják, akiknek autójában még legalább két utas foglal helyet. A intézkedés a BKV-sztrájk ideje alatt érvényes.

A rendőrség szerint csak jelzésre

A buszsávokat és a villamossíneket a gépkocsik csak és kizárólag ott használhatják, ahol ezt a rendőrök karjelzésekkel jelzik - közölte kedden este a BRFK. A közleményben a rendőrség arra kérte az autóvezetőket, hogy a sztrájk ideje alatt fokozottan figyeljék a közlekedés irányító rendőrök jelzéseit, mert a forgalom egyenletesebb elosztása és gyorsítása érdekében, az egyébként a magángépjárművek elől elzárt területre, a buszsávra és a villamossínekre is irányíthatják a gépkocsikat.

A főváros területén lévő buszsávok és a villamos sínek használatára vonatkozó hatályos jogszabályok a sztrájk idején is érvényben vannak, ettől eltérő rendelkezést kizárólag a közlekedést irányító rendőrök adhatnak, karos forgalomterelés formájában - olvasható a közleményben.