Judit
3 °C
7 °C

Aba Botond beszélt, Antal Attila hallgatott

2010.01.13. 15:28 Módosítva: 2010-01-13 16:09:03

A BKV-t 1993 és 2006 között irányító Aba Botond szerdai, fővárosi szakbizottsági meghallgatásán azt mondta: vezetése alatt semmilyen utasítást vagy kérést nem kapott a városvezetéstől foglalkoztatási ügyekben, azokban maga döntött.

A volt vezérigazgató a végkielégítésekről szólva azt mondta, ő hozta azt a döntést, hogy egymillió forint feletti végkielégítésről a vezérigazgatónak kell döntenie. Emlékezete szerint két "komolyabb", és néhány kisebb ügyben döntött. Mint megjegyezte, róla korábban azt mondták, hogy ő az, aki "utál végkielégítéseket fizetni". Közlése szerint olyan politikai nyomás sem érkezett hozzá, hogy például kivel kössön szerződést, vagy kit vegyen fel a céghez.

Az előzetes letartóztatásba helyezett volt humánpolitikai igazgató, Szalainé Szilágyi Eleonóra végkielégítési ügyéről nem kívánt beszélni, mint mondta, az a történet már az ő távozása után kezdődött el, és ő is az újsághírek alapján tájékozódott.

Aba Botond a BKV-jutalmazási rendjével kapcsolatban elmondta, a vezetői bérek viszonylag alacsonyak voltak, ám ezekhez komoly prémiumok kapcsolódtak. Így például ő évente bruttó 20-30 millió forint jutalmat kapott.

Kitért arra is, távozásakor, 2006 decemberében nem kapott egyetlen forint végkielégítést sem, az ekkor felvett bruttó 18 millió forintot egyebek mellett a felmentési időért és a kiadatlan szabadság megváltásáért kapta. Közölte, az őt most meghallgató eseti bizottság az első, aki megkereste őt a BKV-ügyben.

Antal hallgatott

Antal Attila, a BKV korábbi vezérigazgatója nem válaszolt a fővárosi szakbizottság, a cég működését érintő kérdéseire arra hivatkozva, hogy korábbi munkaszerződése titoktartásra kötelezi.

A cég volt vezetője szerdán egy nyilatkozatot olvasott fel a testület előtt, melyben egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a BKV-t érintő különböző ügyekben rendőrségi, és más eljárások folynak, így a nyomozás érdekeit is sérthetné, ha a feltett kérdésekre válaszolna.

Antal Attila szerint az eseti bizottság nem rendelkezik felhatalmazással az ő meghallgatására. Ahogy elődje, Aba Botond is jelezte: őt sem keresték meg az elmúlt időszakban a cég ügyeit érintő kérdésekben.

György István, a testület fideszes elnöke közölte, tudomásul veszik Antal Attila döntését, ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az eseti bizottságnak a Fővárosi Közgyűlés adott felhatalmazást.

A testületi ülésről távozó Antal Attilát az újságírók gyűrűje hosszan kísérte a városház folyosóján, ám a volt BKV-vezető egyetlen kérdésre sem válaszolt.

A BKV-nál történt szabálytalanságok kivizsgálására még november 26-án alakított eseti bizottságot a Fővárosi Közgyűlés, a György István elnök vezette testületnek március 24-éig van mandátuma arra, hogy jelentést készítsen.

A BKV-nál történt szabálytalanságok kivizsgálására tavaly november 26-án alakított eseti bizottságot a Fővárosi Közgyűlés. A György István fideszes elnök vezette testületnek március 24-éig van mandátuma arra, hogy jelentést készítsen. A bizottság addig meg kívánja hallgatni a cég valamennyi eddigi vezérigazgatóját és megbízott vezetőjét, köztük a jelenlegi vezetőt, Kocsis Istvánt, továbbá bekéri azokat a dokumentumokat, amelyek a különböző vitatott kifizetések alapjául szolgálhattak.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?