Iván
9 °C
22 °C

Hétfőn több mint 6%-kal drágul a parkolás

2010.01.29. 11:48

Hétfőn átlagosan 4 százalékkal emelkednek a BKV-tarifák. Ez a menetjegyek esetében azt jelenti, hogy a 300 forintos jegy 320 forintra drágul. A fővárosi parkolási rendelet a parkolási alapdíjat a mindenkori BKV-jegy árához köti, így hétfőn automatikusan ez is megemelkedik. A parkolóautomatákat a hétvégén átállítják.

Február 1-jén, azaz hétfőn már 300 forint helyett 320 forint lesz a parkolási alapdíj Budapesten. Az alapdíj a 2-es övezet díját jelenti, ilyen pedig főleg a II. és a XII. kerületben van. A pesti és budai belvárosi részek az 1-es övezethez tartoznak, ahol 400 forint/órára emelkedik a díj, a külsőbb részeken pedig 240 vagy 160 forintra.

A főpolgármesteri hivataltól megtudtuk, hogy az áremelkedésről már kiküldték az értesítést a parkolási társaságoknak, amelyek szakemberei a hétvégén átállítják a parkolóautomatákat az új díjszabásra.

parki

A részletes térkép innen letölthető. A Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás honlapja szerint a várakozási díjak mértéke 2010. február 1-től tehát minden kategóriában 6,67%-kal emelkedik. Mivel a pótdíjak mértéke a várakozási díjtól és a befizetés időpontjától függ, így értelemszerűen a pótdíjak összege is emelkedik februártól.

A fővárosi közgyűlés decemberi döntése értelmében február 1-től átlagosan 4 százalékkal emelkednek a BKV tarifái (a bérletek kevésbé, a mentejegyek jobban drágulnak). A január 28-i közgyűlés az előzetes javaslatok ellenére hatályban tartotta a BKV tarifaemelési döntést.

Mivel a fővárosi parkolási rendelet tavaly óta a BKV-jegyek mindenkori árához köti a parkolási alapdíj mértékét, a parkolási tartifák automatikusan növekednek a BKV-jegyek drágulásának mértékében.