4+5 százalékos béremelés a BKV-nál?

2010.02.15. 15:57

A januárban nem sztrájkoló szakszervezeti tömörülés, a VTDSZSZ a bértárgyalás első, hétfői fordulóján bejelentette: 4+5 százalékos béremelést követelnek. Az érdekképviselet a BKV dolgozók mintegy felét képviseli, a többiek a januárban sztrájkoló szakszervezetekhez tartoznak, akik most viszont nem kérnek semmit. Kocsis István vezérigazgató nem vett részt az egyeztetésen.

Gulyás Attila, a VTDSZSZ elnöke elmondta, hogy a hétfői bértárgyaláson bejelentették idei bérigényüket: 4 százalékos béremelés minden dolgozónak, plusz 5 százalék a havi 160 ezer forintnál kevesebbet kereső munkatársaknak. Emellett havi 6000 forintos helyett 8000 forintos étkezési utalványt követelnek.

Szeretnék, ha a bér 3 százalékáért a nyugdíjbiztosítás mellett az életbiztosítást is választhatnának a dolgozók, valamint tisztáznák, hogy az év végi 45 ezer forintos pulykapénz nettó vagy bruttó. Gulyás szerint a 4 százalékos emelés vonzata 1,6 milliárd forint, ami belső átcsoportosításokkal előteremthető.

A többi elem nem nagy tétel, 160 ezer forint alatt például alig ötszázan dolgoznak a 12 ezres cégnél. A szakszervezeti vezető hozzátette, hogy nem látja okát, miért ne fogadná el a menedzsment az ajánlatukat. Az esetleges sztrájk még csak egy elméleti kérdés.

A tárgyaláson a menedzsment részéről Bolla Tibor gazdasági vezérigazgató-helyettes vett részt, Kocsis István nem volt jelen.

A januárban sztrájkoló szakszervezetek nem követeltek béremelést, mert ők a kollektív szerződés tervezetébe foglalták bele követeléseiket, amit alá is írtak január végén.