Alfréd
-8 °C
2 °C

Aki nem működött együtt, azt kicsinálták

2010.04.22. 19:02

Politikai nyomás nehezedett a fővárosi közműcégek vezetőire: aki nem volt együttműködő, azt kicsinálták, mondja két volt vezető. Haranghy Csaba, a Fővárosi Vízművek volt vezérigazgatója és Kocsis László, a Főkert volt igazgatója is azt mondta: sikereik ellenére azért kellett távozniuk a cég éléről, mert nemet mondtak bizonyos vezetőknek. Hagyó szerint ezekben az ügyekben nem is volt döntési jogköre.

Haranghy Csaba, aki 2000-től a Fővárosi Vízművek gazdasági vezérigazgató-helyettese, 2003-tól pedig vezérigazgatója volt, 2008 szeptemberében távozott a társaságtól. Mint az Indexnek elmondta,
néhányan azt gondolták, minden felett állnak és egészen elképesztő dolgokat engedtek meg maguknak. 

Haranghy szerint a próbálkozás technikája hasonló volt, mint amiről már más közműcégeknél is beszámoltak: bemutatták annak az embernek, aki majd tartja a kapcsolatot a kabinetülés után, amin Haranghy is részt vett. A bemutatott férfi már aznap délután érdeklődött egy tender iránt, de Haranghy nem adott neki információt arra hivatkozva, hogy az eljárás még nem zárult le.

Haranghy állítása szerint többször érkezett ajánlat hozzá azzal, hogy xy milyen remek jogász, vagy yz milyen remek kommunikációs szakember, de ő mindig elhárította ezeket a javaslatokat. Meg is kapta egy idő után néhány városházi vezető részéről, hogy nem együttműködő.

Ezzel nem nagyon tudott mit kezdeni, de mikor már régi embereinek az állása került veszélybe a cégnél, inkább felállt a vezérigazgatói székből. Haranghy elmondta azt is, mivel tudni lehetett, hogy Fidesz-tag, nagyon óvatosak voltak vele. Előfordult, hogy egészen szokatlan helyekre invitálták meg egy kis beszélgetésre.

Kocsis Lászlót, aki 17 évig volt a Főkert vezérigazgatója, 2009 májusában mentették fel. Kocsis az Indexnek azt mondta, hogy szerinte azért kellett mennie, mert nemet tudott mondani különböző ajánlatokra. Ezek jellemzően ügyvédi irodák és kommunikációs cégek foglalkoztatására vonatkoztak. Kocsis különösen visszetetszőnek tartja, hogy éppen abban az évben rúgták ki, amikor elérte, hogy a Főkert kiemelten közhasznú nonprofit státuszt kapjon, és ezáltal évi 140 millió forintot takarított meg a fővárosi önkormányzatnak.

Megkerestük Hagyó Miklóst is, aki közölte: főpolgármester-helyettesként nem volt munkáltatói jogköre, így nem menthetett fel senkit a fővárosi cégeknél. Hozzátette: a személyi ügyekben a közgyűlés gazdasági bizottsága döntött, Ikvai-Szabó Imre, SZDSZ-es főpolgármester-helyettessel közösen aláírt előterjesztés alapján. A személyi döntéseket előzetesen megtárgyalta a szocialista és szabaddemokrata frakció és a főpolgármesteri kabinet is. Azaz Hagyó szerint a döntések koalíciós konszenzuson alapultak, ő csak egy szereplő volt a sokból, akik közül bárki megakadályozhatja volna döntést, ha akarta volna.

Elmondta még, hogy Haranghy Csaba és közte szakmai feszültség volt: ő azt szerette volna elérni, hogy minél kisebb menedzsmentdíjat kapjon a külföldi kisebbségi tulajdonos, aki egyébként Haranghy Csabát delegálta a vezérigazgatói székbe. Hagyó végül közölte, furcsának tartja azt a sajtóértesülést, ami szerint Haranghy Csabának közös cége volt Mesterházy Ernővel, Demszky tanácsadójával.

A napokban szivárgott ki Bielek Péter, az FKF Zrt. vezérigazgatójának a rendőrségen tett vallomása, amely szerint a kiemelt beruházások nyerteseit Hagyó Miklós és Mesterházy Ernő, Demszky Gábor főtanácsadója előre kijelölte, és a százmilliós közbeszerzési eljárásokat a kiválasztott cégekre írták ki.

Bielek HírTV által ismertetett vallomása szerint Hagyó és Mesterházy az egyik belvárosi étteremben, terített asztalnál mondták meg neki, hogy a kiemelt beruházásoknál melyik cégeket kell helyzetbe hozni. A közbeszerzési eljárások szakszerű megfogalmazásáról a kijelölt ügyvédi irodák gondoskodtak, Hagyó Miklós a Horváth, Dóczi és Léhmann irodát favorizálta, Mesterházy Ernő pedig a Polgár és Bebőköt. Mindkét iroda dolgozott a BKV-nak is.

Demszky Gábor lapunknak azt mondta, hogy Bielek Péter állításait rendkívül súlyosnak tartja. Az igazgató olyan megállapításokat és feltételezéseket tett, amelyekkel kapcsolatban korábban semmilyen jelzés nem érkezett hozzá. Bielek Péterrel korrekt, bizalminak mondható viszonyt ápolt az elmúlt években, számos esetben beszéltek az FKF Zrt. problémáiról, de a jelzett esetekről sem ő, sem pedig Hagyó Miklós vagy Mesterházy Ernő nem tettek említését, mondta Demszky.

Jogi lépéseket tesz Hagyó Miklós a FKF Zrt. vezérigazgatójának kiszivárgott tanúvallomásában foglaltak miatt. A távirati irodának kifejtette: a magánszférában megtanulta, csak egy határozott vezető tudja motiválni és kiugró teljesítményekre ösztönözni munkatársait. Mint mondta, ehhez a következő eszközöket használta: egyeztetés, konzultáció, tájékozódás. Hagyó Miklós szerint a választások miatt lejárató kampány folyik az MSZP ellen, amely a "békávézás, hagyózás" után is Budapesten még az EP-választáshoz képest is jobb eredményt ért el. Furcsának nevezte, hogy az országgyűlési választások második fordulója előtti napokban szivárgott ki a FKF Zrt. vezérigazgatójának februári vallomása, és csak az után indult ismeretlen tettes ellen eljárás. Én a magam részéről itt Budapesten állok minden vizsgálat elé, szögezte le.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!