878 millióba került 18 milliárd spórolás

2010.05.04. 14:41

Megkérdezték a BRFK-t, vizsgálja-e őket a rendőrség, de nem kaptak választ, derült ki a Cemi Kft. keddi sajtótájékoztatóján. A cég vezetője elképzelhetőnek tartotta, hogy Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes javasolta az FKF igazgatójának őket, de kizártnak tartotta, hogy utasította volna a megbízásukra.

A Cemi Kft. 3 fővárosi cégnek nyújtott cégátalakítási tanácsadást az elmúlt három évben, a BKV-nak 287 millió forintért, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nek 400 millió forintért, és a Főtávnak 191 millió forintért. Vadas László, a Cemi igazgatója elmondta, hogy tanácsaik összesen 18 milliárd forintos megtakarítást eredményeznek a három közművállalatnál évente.

A Cemi Kft. neve az elmúlt hónapokban többször is előkerült. Először februárban, amikor a BKV vezérigazgatója hét másik cég szerződésével együtt elküldte a Cemi-vel kötött szerződést is a budapesti rendőr-főkapitánynak egy feljelentés kíséretében. A BRFK ekkor már vizsgálta a cég szerződéseit. Az ügyben folytatott és az Index birtokába került BKV-s belső vizsgálati szerint jelentős eltérés állapítható meg a szerződések becsült értéke és a tényleges kifizetések között.

Vadas László elmondta, hogy a 287 millió forintért végzett tanácsadás eredményeként a BKV évente 11,5 milliárd forintot spórolt. Ilyen tanács volt például, hogy a 12 belső céges kiskirályságot 4 projektigazgatósággá alakították, megemeltették a pótdíjakat, vagy a kisebbek közül, hogy megszüntették a HÉV-vonalakon az elavult lassító táblákat (lassújeleket).

Vadas hozzátette, hogy az éves megtakarítást a belső kontrolling jelzései alapján követték, de az kiszámolható a bevétel-emelkedésből is. Kérdésre elmondta, hogy sajnos a megtakarítás jelentős része elszállt például akkor, amikor a vezérigazgató egy éven belül másodszor is megemelte a dolgozók bérét.

Azt is elismerte, hogy a mintegy ezer ember elbocsátásából származtak egyszeri költségek is, mint például 3 milliárd forintnyi kifizetett végkielégítés. De hozzátette, hogy az ominózus végkielégítés jellemzően az általuk javasolt irodai és fizikai munkások szerződéséből adódott, nem pedig a felsővezetők szerződéséből származott. (A felsővezetői szerződések felbontására és a kifizetésekre inkább 2008-ban került sor, míg a Cemi munkája 2007 év végén zárult.)

A Cemi Kft. neve másodszorra áprilisban, Bielek Péter, az FKF Zrt. vezetőjének kiszivárgott rendőrségi vallomásában került elő. Az igazgató lapértesülés szerint azt állította, Hagyó Miklóstól a főpolgármester-helyettes városházi irodájában kapott megrendelést a CEMI Kft. megbízására, s a találkozón részt vett a tanácsadó cég vezetője is.

Vadas elmondta: elképzelhetőnek tartja, hogy Hagyó Miklós, vagy más javasolta őket a munkára, hiszen jó hírük van a piacon, de azt kizártnak tartja, hogy a főpolgármester-helyettes utasította volna az FKF igazgatóját, kössön velük szerződést. Hozzátette, hogy a hír után megkeresték a BRFK-t, de nem kaptak arra választ, hogy vizsgálják-e őket.

Vadas kérdésünkre közölte, hogy a BKV és az FKF indultak a pályáztatáson, és megnyerték azt, míg a Főtávnál a közbeszerzési értékhatár alatt maradtak a szerződéskötési összegek. A főbb számokat ismertetve elmondta, hogy a három közműcégnél összesen 120 szakértői megbeszélést, 2100 operatív projekttalálkozót, 340 felsővezetői találkozót tartottak, 570 javaslatot tettek, 133 megvalósított projektjük, 550 elemzésük volt, és 18 milliárd forintos megtakarítást értek el.

Vadas érthetetlennek tartotta, hogy a Magyarországon bejegyzett Cemi-t folyamatosan támadják, míg például a Boston Consulting delaware-i offshore céget nem, ami 226 millió forintért készített közlekedési tanulmányt (elért megtakarítás nélkül) a főpolgármesteri hivatalnak, nem.