Zoltán
-4 °C
9 °C

Terézváros parkot akar a kormányzati negyed helyén

2010.06.24. 14:14

Verók István, Terézváros MSZP-s polgármestere aláírásgyűjtést indít, hogy új épületek helyett park és szabadidőközpont legyen a Nyugati pályaudvar környékére tervezett kormányzati negyed helyén. A Nyugati sínjeit levinné a föld alá, az Eiffel-cég által tervezett, 1877-ben megnyílt csarnokban múzeumot alakítana ki. Verók szerint a 250 ezer négyzetméteres belvárosi terület Budapest legértékesebb befektetési ingatlana.

"Hat pont a VI. kerületért" című felhívásban a VI. kerületi önkormányzat kinyilvánította: Terézvárosnak joga van véleményezni a terveket, ezért nélkülük ne hozzanak döntést, és a legjobb ötlet megtalálására írjanak ki nemzetközi pályázatot. A polgármester ugyanis aggódik a pletykák miatt, melyek szerint a magyar állam, a MÁV, és részben a főváros tulajdonában álló területet sűrűn be kívánják építeni.

Csak olyan megoldást támogatnának, amely javítaná a VI. kerület és a belváros levegőjét, illetve növeli a zöldfelület nagyságát. Felhívták arra is a figyelmet, hogy Budapesten a II. világháború óta nem épült új, jelentősebb közpark. Verók arról is beszélt, hogy a kimúlt kormányzatinegyed-projekttel a környéken élők jártak rosszul, mert a sínek menti területről elbontott épületek már nem szűrik a vasút zaját, az itt élők már kívülről tudják a menetrendet, mert "a nappalijukba érkezik meg a vonat".