Mától tilos a dohányzás az aluljárókban

2010.08.05. 19:26

Csütörtökön hatályba lépett az a fővárosi rendelet, ami szerint tilos dohányozni a fővárosi önkormányzat tulajdonába tartozó budapesti aluljárókban. A tilalomra szórólapok és falragaszok hívják fel a figyelmet. A közterület-felügyelők egyelőre csak figyelmeztetik a rossz helyre tévedt dohányosokat.

Mint arról korábban beszámoltunk, a fővárosi önkormányzat elfogadta azt a rendeletet, amely szerint betiltja a dohányzást a tulajdonában álló 69 aluljáróban. Az aluljárók listáján szerepel többek között a Flórián tér, az Astoria, a Nyugati tér, a Kálvin tér, a Blaha Lujza tér, a Boráros tér vagy az Örs vezér tere.

A jogszabályt a főváros köztisztaságáról szóló rendeletbe illesztették bele. A tilalom megszegői 30 ezer forintig terjedő bírságot kapnak. Nem számít tiltott helynek viszont az aluljárókban található vendéglátóhelyek belső területe.

Szabó Mihály, a Fővárosi Közterület-felügyelet igazgatója sajtótájékoztatón elmondta, hogy a közterület-felügyelők egy hónap türelmi időt adnak a dohányosoknak, addig csak figyelmeztetik őket a szabálysértésre. A türelmi idő letelte után akár 30 ezer forintra is megbírságolhatják a szabálysértőket.

A közterület-felügyelő helyszíni bírságot szabhat ki, vagy feljelentheti a tiltott helyen dohányzókat. A felügyelőknek igazoltatási joguk is van, azaz elkérhetik a szabálysértőktől a papírjaikat, sőt feltartóztathatják őket, ha el akarnának menekülni.

Az ellenőrzést és a bizonyítást segíti az aluljárókba telepített kamerarendszer, valamint az a tíz darab kísérleti minikamera, amit a felügyelők ruhájára erősítenek. A főváros nyolc kerületében összesen 80-100 fővárosi közterület-felügyelő teljesít szolgálatot.

A rendelet előterjesztése több európai példáról számol be. Eszerint Dánia és Németország valamennyi városában tilos az aluljárókban, sőt a közterületeken cigarettát szívni. Angliában is van példa ilyen típusú tilalomra.