Decemberben adják csak át a Margit hidat

2010.08.23. 14:24 Módosítva: 2010.08.23. 14:48
Várhatóan csak decemberben tudja a kivitelező Mh 2009 konzorcium átadni a forgalomnak a felújítás alatt álló Margit hidat. A szerződés szerinti határidő augusztus 23-án lejárt.

Tóth Kata, a kivitelező konzorcium szóvivője közölte: a híd teljes felújítását a kivitelező 2011 júniusára tudja vállalni. A késés amiatt alakult ki a kivitelező szerint, hogy a főváros három hónapos csúszással adta csak át a rekonstrukció engedélyeit, emiatt számos munkafázist kellett vagy kellett volna kora ősz helyett télen elvégezni. Erre gyakran technológiai okokból sem volt lehetőség, a rendkívül hideg, a hóviharok és az elhúzódó tél miatt további huszonöt napon át vált lehetetlenné a munkavégzés a mederhídon, írta Tóth Kata.

Mivel a projektben feszesek voltak a határidők, a késés csökkentésére felgyorsított munkatempóban sem volt mód, közölte a szóvivő. Hozzátette ugyanakkor, hogy jelenleg is "rendkívüli erővel" folyik a felújítás. A déli, belváros felé eső hídfélen bontják a régi beton pályalemezeket és építik be a helyükre az újakat, valamint napokon belül megkezdődik a műemléki felújítás is. Visszaállítják az eredeti míves öntöttvas lámpaoszlopokat, korlátokat, valamint az elpusztított szobrokat és egyéb díszeket is.

Tóth Kata kiemelte: a főváros és a kivitelező közötti jogi vita nem befolyásolja a munkálatokat. A fennálló jogi és pénzügyi kérdéseket a beruházó és a kivitelező is rendezni kívánja, de a részletekről - arra hivatkozva, hogy jelenleg is folynak a tárgyalások - Tóth Kata nem kívánt beszámolni.

Elkezdhették volna a bontást

A Főpolgármesteri Hivatal hétfőn azt közölte, hogy a kivitelező által felhozott okok csak egy részével értenek egyet, ezért a határidőből való kicsúszás miatt kötbért fognak követelni az Mh 2009 konzorciumtól. Mint írták: bár igaz, hogy a kiviteli terveket későn kapták meg, de a bontási engedély időben a rendelkezésre állt, ami alapján elkezdhették volna az építést megelőző bontási és hídmegerősítési munkákat.

A munkálatok a főváros nem tudja és oly módon nem is akarja felgyorsítani, hogy az a felújítás minőségének rovására menjen. Az elsődleges szempont, hogy a 2011 januárjában kezdődő soros EU elnökségre a híd használható legyen, olvasható az önkormányzat közleményében.

Egy éve kezdték

Kitértek arra is, hogy a kivitelező akkor jár jól, ha befejezi a hidat és megkapja a szerződéses összeget, a főváros pedig akkor, ha a szerződéses feltételeket a legszigorúbban kéri számon a vállalkozótól.

A Margit híd felújítását 2009. augusztus 21-én kezdték meg, miután a főváros aláírta a beruházásról szóló szerződést a kivitelezést végző Mh 2009 konzorciummal. Az eredeti tervek szerint az ideiglenes forgalomba helyezésre 2010. augusztus 23-án, a végleges átadásra pedig 2011. március 31-én került volna sor. A konzorcium vezetői november 24-én közölték, hogy négy hónappal csúszik a felújítás, mert nem kapták meg időben a jóváhagyott kiviteli terveket.