Munkáspárt: Nincs demokrácia, nincs főpolgármester-jelölt

2010.08.27. 00:49

A rendszerváltás óta idén először nem indít jelöltet a Thürmer Gyula-féle Munkáspárt az önkormányzati választásokon. A párt elnöke ezt azzal indokolta, hogy a választási törvények antidemokratikusak, és nem adnak lehetőséget a kis pártok jelöltjeinek indítására.

Oly mértékben megszigorították a törvényt, hogy a kisebb pártoknak egy főpolgármester-jelölt indításához nincs esélye összegyűjteni az ajánlószelvényeket, indokolta a Magyar Kommunista Munkáspárt távolmaradását a főpolgármesteri székért folytatott harctól Thürmer Gyula.

Felvetésünkre, hogy ettől függetlenül elég sok kis, sőt új párt is kampányol a saját főpolgármester-jelöltje mellett, Thürmer Gyula azt válaszolta: "Ezek a kis pártok csak blöffölnek vagy van valamilyen háttérszelük a kopogtatócédula-gyűjtéshez. Mi elítéljük ezt a módszert."

Thürmer szerint a Munkáspárt is azért küzdött, hogy demokrácia legyen, de a választási törvények módosítása után legfeljebb kétpártrendszer vagy egypártrendszer jöhet létre. "Nekünk egyik rendszer se szimpatikus, és egyik nagy párt sem felel meg a dolgozó emberek érdekének."

Thürmer szerint ma Budapest élhetetlen város. Húsz év pusztítás után normális utakra, életre és rendre volna szükség. "Ha olyan főpolgármester lesz, aki ennek megfelelően cselekszik, azt szívesen támogatjuk" – mondta.

A párt több más városban indít polgármesterjelölteket. Ózdon már összegyűjtötték az ajánlószelvényeket, lesz polgármesterjelöltjük Salgótarjánban is, és szépen haladnak a cédulagyűjtéssel Miskolcon is, mondta a pártelnök. A párt négy megyei listát is fog állítani, és számos indít képviselőjelölteket a helyi testületekbe.

A Munkáspárt 1989-ben alakult az MSZMP felbomlása után. 1989-1993-ig Magyar Szocialista Munkáspárt, 1993-tól 2005-ig Munkáspárt, azóta pedig Magyar Kommunista Munkáspárt néven működik.

A párt 1994-ben és 1998-ban is Kollát Pált jelölte főpolgármesternek. A jelölt 1994-ben a szavazatok 2,1 százalékát (12 ezer szavazat), 1998-ban pedig 2,8 százalékát (18 ezer szavazat) kapta meg. 2002-ben a városvezetői posztra jelölt Karacs Lajosné már csak 3121 szavazatot kapott (0,42 százalék), 2006-ban a párt színeiben induló Székely Péter valamivel jobb eredményt ért el 4212 szavazattal (0,54 százalék).