Rendet csinálna a fővárosban az MDF

2010.08.27. 14:43

A rendteremtést, a korrupció és a "budapesti őskáosz" felszámolását nevezte legfőbb céljának Mándi Sándor ügyvéd, az MDF főpolgármester-jelöltje, amikor bemutatta a párt A polgárság Budapestje elnevezésű választási programját pénteken.

Mint mondta, a megszüntetendő "őskáosz" legvilágosabb bizonyítéka, hogy a BKV-tól "százmilliókat visznek haza szatyorban", miközben a dolgozók béremelésért sztrájkolnak.

Mándi Sándor szerint az MDF az egyetlen párt, amely az elmúlt időszakban megújult, "megtisztította magát azoktól, akik nem érdemlik meg, hogy a politikával foglalkozzanak", és ezért egyedül alkalmas arra, hogy változást érjen el a városházán.

A jelölt elképzelései között említette a 6-os villamos körjárattá alakítását, a szentendrei és a csepeli HÉV összekötését, a peremkerületek közlekedésének javítását, valamint azt, hogy a Dunát kikötők építésével alkalmassá tennék a nemzetközi yachtforgalom fogadására.

Arra is kitért, hogy újra kell gondolni a főváros migrációs politikáját, mert noha Budapestnek szüksége van a bevándorlókra, "nem juthatunk olyan helyzetbe, mint Párizs".

"Az ázsiai bevándorlás feltétlenül azt kívánja, hogy megnézzük, milyen mennyiségben, milyen minőségben és milyen célra érkeznek ide" - fogalmazott.

Horváth István Attila, a demokrata fórum elnökhelyettese elmondta: azért jelölték a tisztségre a több mint két évtizeden át rendőrként dolgozó Mándi Sándort, hogy ezzel is jelezzék, az MDF a rend pártján áll.

Kérdésére válaszolva közölte: az MDF kétszer annyi ajánlószelvényt gyűjtött össze a fővárosban, mint az országgyűlési választásokat megelőző hasonló időszakban, és egy-két kivétellel minden kerületben állítanak jelölteket. Nem válaszolt azonban számszerűen arra, hogy mennyi pénzt költenek a kampányra. Csak annyit árult el: betartják az előírásokat.

Mándi Sándor az esélyeit firtató kérdésre úgy felelt: nem viseli el a kudarcot, győzni szeret, és ezért úgy véli, "jó eséllyel" indul akár Tarlós Istvánnal, a kormánypártok jelöltjével szemben is. Mint mondta, a rendcsináláshoz egyébként is képesség, nem pedig ismertség szükséges.