Nem létező cégnek adták el a Balettintézetet

2010.09.16. 16:17

A Balettintézet vevőjét még azelőtt megnevezte a hatodik kerületi önkormányzat, hogy a cég egyáltalán létrejött volna, állítják az évek óta üresen álló épület megmentéséért kampányoló civilek.

Az Andrássy úti egykori Drechsler-palota előtt tartott demonstráción az egyik szervező, Mernyó Ferenc olyan önkormányzati iratokra hivatkozott, amelyek szerint a terézvárosi önkormányzat 1997 szeptember 29-én már ismertette, az épületet az Andrássy 25. Ingatlanfejlesztő és hasznosító Kft.-nek fogják eladni.

A civilek által idézett iratok szerint a céget csak ezek után, október elsején alapították, és 9-én jegyezték be. Az önkormányzat ugyanakkor két nappal korábban, már 7-én végleges döntést hozott az eladásról.

„Ezen dokumentumok alapján talán ki lehet mondani, hogy a szerződés érvénytelen” – mondta Mernyó Ferenc, azt is megjegyezve, hogy mivel 1997-es esetről van szó, a résztvevők büntetőjogi felelőssége már elévült. Véleménye szerint most viszont lehetőség nyílik arra, hogy a szerződés semmissé tétele után az önkormányzat visszakapja az értékes ingatlant.

Az esemény szervezője szerint ebben az esetben az Andrássy 25. Kft. perelhetné az önkormányzatot az általa kifizetett összegért, azaz a 440 millió forintért. A Balettintézet további tulajdonosainak, akik már milliárdos összegért adták-vették az ingatlant, azonban egymás közt kell elszámolniuk, vélte.

Mernyó Ferenc az iratokat hamarosan eljuttatja a BRFK-hoz.

Az előző részek tartalmából

A Balettintézet kálváriája 13 éve kezdődött, amikor a szocialista Borsány György vezette kerület a valós érték töredékéért, 220 millió forintért adta el a Pest frekventált pontján álló műemléképületet.

Az épületet tulajdonló céget az épülettel együtt ezt követően megvette az izraeli Control Centers, amely 1,33 milliárd forintért kártalanította a kiköltöző lakókat, és fizetett még 220 milliót a szocialistákat követő fideszes vezetésnek a nyilvánvalóan irreális ár korrigálására. Az ingatlan egy újabb izraeli befektető után 2007-ben került a jelenlegi tulajdonosához, az Aquapura Hotels leányvállalatához. A portugál cég 7,5 milliárd forintért jutott hozzá az épülethez.

A Balettintézet legutóbb nyáron került a figyelem középpontjába, amikor munkálatok indultak meg a falakon belül és kívül. Mint kiderült, nem az évek óta lebegtetett szállodaépítésbe kezdtek bele, csak veszélytelenítették az üresen álló épületet.