Föltámasztották Horthy Miklós trolibuszát

Trolibusz Óbudán

2010.09.18. 14:29

Egy önjáró Solaris troli ment végig szombaton azon az útvonalon, ahol 1933-ban megindult az első budapesti trolibuszjárat. A rendezvénnyel a jövő hétvégi trolibusz nyílt napot vezették fel.

„Megjött az első troli, örül neki minden proli” – szólt az egyik Latabár merész kabarétréfája a negyvenes évek legvégén, amikor Sztálin hetvenedik születésnapján megindult a 70-es járat. De valójában nem ez volt az első trolivonal Budapesten.

"A 20. század elején a villamos a Bécsi úti kocsiszínig járt, de a kisebb utaslétszám miatt, hiába ígérték, nem hosszabbították meg az óbudai temetőig" – mondja Jakab László, a kőbányai trolibusz-autóbusz szolgálat szolgálatvezetője, a 75 év az áramszedők alatt című könyv társszerzője (dr. Németh Zoltán Ádámmal közösen).

Solaris troli a régi óbudai trolijárat emléktáblája előtt (Fotók: Huszti István)

1927-ben buszjáratot indítottak a temetőig, közben azonban a világban egyre elterjedtebb lett a trolibusz, és a BSZKRT (a BKV egyik elődje) úgy döntött: ideje Budapesten is beindítani a troliközlekedést.

Az egykori 7-es busz útvonalán a Bécsi úti végállomás (a mai 1-es villamos végállamosa) és az óbudai temető között 1933 nyarától 196 vezetéktartó oszlopot állítottak fel, és 11,2 kilométer hosszú munkavezetéket, valamint 5,4 kilométer hosszúságú tápvezetéket függesztettek fel. És 1933. december 16-án, nem sokkal a lakihegyi adótorony átadása után és Duca román miniszterelnök lelövése előtt így szólt Bódy László tanácsnok a Bécsi úti végállomáson: „Méltóságos vezérigazgató, igen tisztelt uraim, örömmel teszek eleget méltóságod felkérésének és a székesfőváros polgármesterének a nevében, ezt az új közlekedési eszközt a rendeltetésének átadom.”

Az eredetivel megegyező útvonalon hetvenhét évvel később, azaz most, szombaton is végigment egy trolibusz, egy önjáró üzemmódra is képes Solaris troli. Utasokat nem szállított, ezzel ugyanis az emlékmenet sikerét kockáztatták volna. A valamivel több mint 5 kilométeres távolságot terhelés nélkül képes csak megtenni 35-40 kilométer per órás sebességgel.

Fordul a troli az óbudai temetőnél

A korabeli trolik magyar gyártmányúak voltak, két Ganzból és egy Mávagból állt a flotta. Hétköznapokon két, vasárnap viszont – a nagyobb temetői forgalom miatt – három kocsi volt forgalomban, vagyis, bár a korabeli menetrend már nincs meg, nagyjából 10-15 percenként követhették egymást a trolik.

A trolibusz bevált: a három kocsi 1934-ben még félmillió utast szállított, a negyvenes évek elején pedig már egymilliót. Fölmerült ugyan több új útvonal is – Pesterzsébetre, Csepelre, a Baross utcába is álmodtak trolibuszt, ez később meg is valósult –, de a háborús készülődés miatt újabb vonalat már nem adtak át.

Az utolsó trolibusz – legalábbis most szombatig az utolsó – 1944. szeptember 21-én ment végig a vonalon, egy légitámadás ugyanis annyira megronálta a felsővezetéket, hogy használhatatlanná vált. A trolik nem sérültek meg, de már soha nem álltak forgalomba. A város december végi ostromának kezdetéig buszokkal helyettesítették a járműveket, utána viszont fontosabb dolgok is akadtak a közösségi közlekedés megszervezésénél, például a túlélés.

Egy darabig nem jön erre újabb troli

Trolibuszvezetéket Budán többé már nem építettek. Pedig a trolibusz kifejezetten hegyvidékre való. „A trolibusz a hegyről lefelé a fékenergiát elektromos energiává alakítva visszatáplálja a hálózatba, amit egy fölfelé menő jármű használhat” – mondja Jakab László. A hetvenes évek végén különben volt egy érdekes kísérlet: egy akkumulátorral telepakolt ZIU 9-est kipróbáltak a Budakeszi úton, de ennek nem lett folytatása. A buszlobbi mindig is erősebb volt a trolisoknál, a magyar gyártmányú buszokat sem az Ikarusban, hanem a BKV-ban alakították át trolivá.

Miközben Szegeden új trolivonalakat adnak át, Budapesten még tervek se igen vannak a fejlesztésre. A négy főpolgármester-jelölt vaskos programja közül egyedül a Jobbikéban szerepel a trolibusz szó, és mindjárt négy meglévő trolijáratot is meghosszabbítanának. Az más kérdés, hogy új metrók indítása mellett jószerével az összes létező metróvonalat is meghosszabbítanák, méghozzá mindkét irányba, így egy ilyen program realitása a kétfarkú pártével vetekszik.

Ja, és még annyit: akik szeretik a trolibuszt, azok ne hagyják ki a trolibuszos nyílt napot jövő héten szombaton a kőbányai troligarázsban.