Lehullt a lepel az új, vonalkódos BKV-jegyekről

Majd háromszáz levelet kaptunk olvasóinktól pénteki, Rejtély az új vonalkódos BKV-jegyek körül című cikkünkre, amiben segítségüket kértük a BKV nem túl információgazdag és nehezen érthető közleményének megfejtésére. Számos informatikus, IT-menedzser, sőt több nagy informatikai cég vezetője is válaszolt a cikkben feltett kérdésre, hogy miért jó a BKV-nak az új kódrendszer bevezetése. Ezek alapján kirajzolódott a kép, de több fontos részletet még mindig homály fed. Lesz-e ellenőr-szkenner, bérlettartó-maffia, japán rendszer a harminchárommilliárdos beruházásban?

A kód, ami nem vonalkód

A bérleteken és jegyeken levő kódok nem vonalkódok, ahogy a BKV honlapja írja, hanem mátrixkódok, azaz QR kódok (más néven 2D kódok vagy mobilkódok), ezeket QR-szkennerrel, kamerával vagy akár mobiltelefonnal is le lehet olvasni. (Bővebben angolul itt, magyarul itt lehet olvasni róluk.)

A különbséget Krisztián röviden úgy foglalta össze, hogy a vonalkódok vonalakbol állnak (pl. bármilyen boltban vásárolt terméken ez van), a mátrixkódok pedig a képen látható kisebb-nagyobb foltokból egy négyzetben. Az ilyen kódok sokkal több információt tudnak tárolni sokkal kisebb helyen.

Imre nem volt rest, egyből össze is hasonlította a régi, sorszámos és az új, kóddal ellátott jegyet. Az általa vizsgált tízdarabos gyűjtőjegyen korábban csak egy hatjegyű futó sorszám (egyedi azonosító – pl. 002836) volt, illetve egy háromjegyű kód, valószínűleg a jegyféleség azonosítója – 029). Ezek megmaradtak, de melléjük került egy másik kód, amelyben ezek benne vannak, és van egy újabb azonosító is. (Az új kód szerkezetét Imre a cikk alatti keretesben világítja meg.)

Zé megjegyezte még, hogy az ilyen kód gyorsabban olvasható le, és meglehetősen hibatűrő. A legnépszerűbb „level L” változat hétszázalékos hibatűrésű, ami azt jelenti, hogy a jel hét százalékának megsérülésekor még megőrzi az adattartalmat. Emellett könnyű előállítani. A kód bérletre nyomtatásához nem kell semmilyen különleges nyomdai eljárás. Csökkenti a csalás lehetőségét is. Különösen akkor lenne így, ha valamilyen utazási igazolvány számát hozzákódolnák a QR-hez, ezzel megszüntethető lenne – például – a bérletszelvények továbbadása.

Vicces, hogy mint ahogy a planetdamage blog kiszúrta, a BKV-s tájékoztatótáblákon levő képkód a „bbc.co.uk/programmes” feliratot tartalmazza.

László annyit tett még hozzá, hogy cégüknél ilyen kódon alapuló beléptető rendszert alkalmaztak 1100 fő beléptetésére egy rendezvényen. A képkódot elküldték a résztvevők mobiltelefonjára, és belépéskor azt olvasták le egy szkennerrel.

Mire használja most a rendszert a BKV?

A választ Tamás foglalta össze a legplasztikusabban A BKV az új rendszerrel csak annyit akar elérni, hogy a jegy és a bérlet kódot kapjon, és ezzel digitális formában is megjelenhessen az adatbázisukban. Mint a sarki boltban a túrórudi. Ha lehúzzák a vonalkódolvasóval, szépen megjelenik a digitális varázsvilágban, és Erzsi néni, a kevésbé dekoratív alkalmazott látja, hogy a  százdarabos készletből már csak kilencvenkilenc maradt. Csak itt – ugye – nem a túrórudiról van szó, és nem is a sarki mindenesről. Hanem arról, hogy így digitálisan is nyomon követhetik a központban a jegyek és bérletek mozgását.

Attila szerint ez azért jó a BKV-nak, mert nem tűnnek el a pénztárakból és a viszonteladóktól, vagy még inkább valahol a hozzájuk vezető úton a jegyek és bérletek. Ha minden egyes jegyen, bérleten van egyedi azonosító, és ezt összekötik a saját SAP rendszerükkel, akár egyesével is nyomon követhető, hogy melyik jeggyel és bérlettel mi történt, hol tűnhetett el menet közben. Bár egzakt megfogalmazást nem kaptunk, de azért a BKV-közleményből kiderül, hogy ez az intézkedés nem elsősorban az utasokon, hanem a dolgozókon és viszonteladókon akar fogást találni, tette hozzá Attila.

Dávid-nál Erzsi néni Marika nénivé magasztosul. Mint írja, az új módi ugyan egy hangyányival lassítja a jegy- és bérletkiadást, viszont a másik serpenyőbe egy olyan információhalmaz valós idejű prezentálása kerül, amivel a mérleg nyelve egyértelműen pozitívba csap át. Mielőtt Marika néni kiszolgáltatná a jegyet vagy bérletet, a rajta lévő vonalkódot egyszerűen elhúzza a leolvasó előtt.

A BKV megfelelő rendszereihez kapcsolt vonalkódolvasó leolvassa a vonalkódban tárolt sor- vagy sorozatszámot, és nemcsak azt ókumlálja ki, hogy éppen felnőtt havi bérletet vagy tízdarabos gyűjtőjegyet sikerült rásózni a vevőre, de egy sor másik adatot is hozzácsap. Percre pontosan rögzíti, mikor adták el, melyik pénztárban, épp melyik Marika néni volt ott szolgálatban. Mindezt valós időben.

Ugyanez igaz a visszavételre. Ott is leolvassák a vonalkódot, és az eladásnál rögzített adatok megjelenítésével könnyen eldönthető, hogy egyáltalán visszaváltható-e az adott jegy. A visszavétel folyamata az eladás megfordítása: a kasszából a pénz kikerül, ellentételezésként a bérlet vagy a jegy visszakerül eladósorba.

Azaz András fordítása szerint ennek körülbelül annyi haszna van, hogy ki lehet iktatni azokat a srácokat, akik hegesztett bérleteket árulnak a Klinikák metrómegállónál a hivatalos BKV-pénztárból gyanútlan hölgyeknek, mint azt a korábbi cikkek említik.

Ákos megfejelte azzal, hogy a kód használható a gyártás, a szállítás, az értékesítés és a visszaváltás nyomon követésére is. Ehhez az eladási, illetve visszaváltási helyeken kell kódolvasó. Ezt fel lehet használni a  kiszállítás és a jegyautomaták feltöltésének megtervezésére. Rengeteg dolog van, amit ennek az információnak a segítségével optimalizálni lehet. A jegyek kezelése drága, milliókat, milliárdokat lehet megspórolni a részletes információ segítségével.

Visszaváltás, bérlettartó-maffia

Zsolt tapasztalati úton próbálta megszerezni a kellő információt: „A pénztárablakban lévő kiírást meglátva én a tájékozódás egyszerűbb formáját választottam: megkérdeztem a pénztárost. A hölgy kedvesen elmagyarázta, hogy ez a vonalkód engem mint utast semmiben sem érint, csak annyiban, hogy nagyobb lesz, mint az eddigi. Tehát nem fér bele a tartóba? – kérdezek vissza. Pontosan, így ő, viszont behajthatom. De akkor nem látja az ellenőr, mondom én, nem is kell, válaszolja. Ha nem érint minket a vonalkód, akkor miért reklámozzák? A válasz ironikus mosoly. Ennyiben maradtunk.”

SBoti-nál már egyenesen egy bérlettartó-maffia lehetősége körvonalazódik: „Még talán arra jó, hogy lehet újfajta bérlettartókat gyártani, mert bizony a régibe ez már rendesen nem fér bele!”

A BKV közleménye egy kurta mondatban felveti a jegy- és bérlet-visszaváltás ellenőrzését is. De ki akarná visszaváltani a bérletét vagy a jegyét? Erre Üveges Csirkeszem találta meg a választ: A BKV cégeknek is értékesít (tömbben) bérleteket a cafeteriarendszer miatt. Ilyen esetekben előfordulhat, hogy megmaradnak bérletszelvények, amelyeket az addigra már kilépett dolgozó nem kapott meg, már nem jár neki. Vagy egyszerűen csak többet rendeltek a szükségesnél, esetleg a BKV küldött többet. Ilyenkor a bérletszelvényt vissza lehet váltatni.

Attila érzékletes példával világította meg, miért lesz jó, ha a pénztáraknál bevezetik a kódleolvasót:„Sajnos a barátnőmmel épp tegnapelőtt fordult elő, hogy a BKV-pénztáros eladott neki egy harmincezer forintos negyedéves bérletet, számlát is adott róla, csak éppen amikor átadta a megírt számlát, az intézmény nevét tartalmazó papírt, amelynek a nevét kellett a számlára írnia, és a visszajáró pénzt, a bérletszelvényt nem adta át. A pár méterről visszatérő barátnőmnek azt mondta, hogy biztos elfújta a szél... A vonalkódos rendszerben oda kell majd érintenie a jegyet, bérletet a leolvasóhoz, és másodpercre pontosan meglesz, hogy mikor adta el a jegyet, és reklamációnál legalább ez az infó segíteni fog kideríteni az igazságot.”

Mennyibe kerül az új rendszer?

Amit a BKV-tól nem tudtunk meg, megtudhattuk András segítségével egy eldugott 2008-as sajtóközleményből. Harminchárommilliárd forintba. A közlemény szerint a Budapesti Közlekedési Részvénytársaság „informatikai szolgáltatások nyújtása” témában kiírt pályázatát a Synergon Informatika Nyrt. nyerte meg. A BKV Zrt. által kiírt közbeszerzési eljáráson – amelyre tizenhét cég jelentkezett – a Synergon nyújtotta be összességében a legkedvezőbb ajánlatot. A Synergon kedvezőbb áron jobb színvonalú szolgáltatást ajánlott az előző üzemeltetőhöz képest. A két társaság által aláírt szerződés határozott idejű, tíz évre szól. A havi szolgáltatási díj és a szerződés teljes időtartamára rögzített ár meghaladja a 32 987 millió forint összeget.

Az szinte egészen biztos, hogy a vonalkódoknak a jegyekre nyomtatása és a háttért adó informatikai rendszerek koordinálása nem kerülhet ennyibe, nyilván csak egy része lehet a fejlesztésnek, ezért felvetődik a kérdés, mit tervezhet a rendszerrel még a BKV? Erre a cég közleménye nem ad választ, de a leleményesebb olvasók ezt is sejtették.

Hamisítás elleni harc, szkenneres ellenőrök

Markus tovább lát a belső pénztári-kereskedelmi rendszerek rendbetételénél. A fontos az, hogy minden BKV-jegy saját identitást kap. Így már sokkal több mindenre lehet a begyűjtött adatokat használni. Tudni lehet például, hogy egy jegyet a megvásárlása után mennyivel később, hol és milyen típusú utazásra használtak fel.

Ha elkezdik regisztrálni az utazások megkezdését-végét, akkor az utasok útvonalairól is lehet adatot szerezni, és ez nagyon hasznos lehet a járattervezésnél. Mindenféle adatbázisokat lehet felépíteni, és ha több vállalat végzi majd a BKV feladatait, akkor az ezek közti elszámolásokban is hasznos lehet a rendszer. A hamisítások kiszűrése valószínűleg a legkisebb dolgok között szerepel, tette hozzá Markus.

Ha a metrónál vagy a járműveken is kiépítenék a leolvasókat, akkor Attila szerint – mint a céges rendezvény beléptetéséről írva említette –mobiltelefonnal is lehetne jegyet vásárolni, a képben kapott kódot egyszerűen csak el kellene húzni a leolvasó előtt, és nyílik a beengedőkapu. Béla szerint online is lehetne jegyet venni.

István azonban szkeptikus. „A vonalkód a már beharangozott elektronikus jegyrendszer előfutára?” – teszi fel a kérdést mintegy önmagának, és rögtön válaszol is: nem valószínű. A szükséges informatikai hálózat egy részének a megléte persze hasznos lesz, de a kód helyett jobb megoldásnak tűnik valamilyen rádiófrekvenciás azonosítóchipeket használó megoldás. Amikor azt bevezetik, a BKV-nak rengeteg felesleges vonalkódolvasója lesz. De addig azért még párat kell aludni. Több olvasónk is említette a rádiós (RFID) rendszereket, hozzátéve, hogy ha most a BKV áttér a QR kódokra a közlekedésben, akkor rögtön le is lesz maradva a korszerű, nyugati nagyvárosokban már bevált technológiáról.

Hogy van ez Japánban?

Csaba egyenesen azt kérte e-mailjében, hadd számolhasson be Tokióban szerzett tapasztalatairól, ahol az RFID rendszert használják a tömegközlekedésben. Véleménye szerint ezt kellene otthon is bevezetni, mert olcsó, működik, igazságos és minden szempontból jobb, mint a vonalkódos, vagy bankkártyás, vagy egyéb kísérletek.

Van egy hitelkártya méretű műanyag kártyánk, amire pénzt lehet feltölteni. Minden állomáson, buszon, villamoson, héven és metrón, függetlenül attól, hogy melyik vállalat üzemelteti, odaérintjük a kártyát leolvasóhoz a beszálláskor. Az RFID megoldás miatt a kártya nem kell, hogy hozzáérjen a leolvasóhoz, pl. a pénztárcán keresztül is leolvasható, ami kényelmes, védi a kártyát, stb. A leolvasási és kezelési idő pontosan egy másodperc. Ez a standard. Ezzel nyugodtan tud közlekedni egy állomáson is napi kétmillió ember, és közlekedik is.

Ha vonattal, hévvel vagy metróval utazunk, beszálláskor becsipogunk (ilyenkor ellenőrzi, hogy van-e elég pénz a kártyán), kiszálláskor meg a kimenő kapuhoz érintjük, és a megtett útnak megfelelő összeg levonódik. Az útiköltség ezzel a módszerrel tetszőleges finomsággal zónákra bontható, és lehet a megtett megállók száma szerint díjat felszámolni, ami egyébként a lehető legigazságosabb rendszer. Ha buszra szállunk, aminél a menetjegy a megtett megállók számától függetlenül ugyanannyiba kerül, az összeg a felszálláskor levonódik, és csak egyszer kell odaérinteni a kártyát. Az első ajtós felszállás miatt nincs bliccelés, a kártyaolvasó a vezető mellett van. Akárhogy közlekedünk, akárhányszor szállunk át, a gép a helyes összeget vonja le.

A kártyával az állomás italautomatáiból és belső kis boltjaiban is vásárolhatunk. Így pontosan egy másodpercig tart kifizetni akármit, amit útközben meg szeretnénk enni. Nem kevés bolt él meg pusztán ebből a gyors kiszolgálásból. A kártyának nincs kezelési díja vagy hasonlók, amennyit rátettünk, annyi pénzt költhetünk el (az első vásárlásnál van egy kaució, de az visszajár, ha már nem kell a kártya).

A kártyára vehetünk bérletet, ami azt jelenti, hogy az adott útvonalra nem von le összeget a leolvasó gép. Diákok pl. az iskola és az otthon között a megadott útvonalon közlekedhetnek a megvásárolt bérlet szerint. A bérlet így virtuális. A bérlet adatai rányomtatódnak a kártyára, innentől a kártya névre szóló. A kártyán szerepel a kor és a nem is, úgyhogy becsipogáskor az állomásnál megjelenik, hogy ki az, aki beszállt (hasonlóan az ausztriai síbérlethez). Nem kell »jegyeket-bérleteket«-ember a mozgólépcső végére.

A kártya tetszőleges összeggel tölthető fel. Kaucióval meg lehet venni a jegyautomatákból, a kaució visszajár, ha a kártya már nem kell. A kártyát, ha megsérül, ingyen cserélik a rajta levő összeggel és bérlettel együtt. A japán közlekedési vállalatok nyereségesek, és a vonaljegyek nem drágábbak, mint otthon.

Egyes telefonkészülékekbe be van építve a leolvasó chip, így maga a telefon funkcionál kártyaként és bérletként is, a telefonnal pedig feltölthető a kártya. Ez megint csak egy újabb üzleti lehetőség, a felhasználónak meg kényelmes.