Tarlós hiába üldözi a II. kerületi polgármestert

2011.01.18. 13:40

Újabb kerületi vezetővel akaszthat bajuszt Tarlós István: a II. kerületi polgármesternek küldött levelében felszólítja Láng Zsoltot, hogy válaszoljon a budai fonódó villamosok építése ügyében, mert különben elveszhet a projekt 5,4 milliárdos támogatása, amiért a politikai felelősséget Láng Zsoltnak kell viselni.

A lapunk birtokába került levélben Tarlós Láng Zsolt szemére hányja, hogy az ügyben kétszer is tárgyalásra hívta, ám a kerületi polgármester hivatalos válaszra sem méltatta. A főpolgármester felhívta Láng Zsolt figyelmét arra, hogy a budai fonódó villamosok uniós támogatásának elvesztése és ellehetetlenülése veszélyes közelségbe került, amiért a politikai felelősség a kerületi polgármestert terheli.

Tarlós szerint ugyanis a fővárosi önkormányzat minden tőle telhetőt megtett a kompromisszum érdekében, ám a kerület hajthatatlan maradt. A főpolgármester a levélben nem tudja és nem is kívánja megítélni, hogy korábban Láng Zsolt és Demszky Gábor miért nem tudott megállapodni, és hozzáteszi, hogy az ebből az időszakból származó esetleges sérelmek is rajta kívül állnak. Kifejezésre juttatta viszont, hogy a beruházást rendkívül fontosnak, stratégiai jelentőségűnek tartja, ezért nem érti a kerület hozzáállását.

Forrás: varoskoz.blog.hu, Fejes Balázs
Forrás: varoskoz.blog.hu, Fejes Balázs

Mint arról beszámoltunk, a kerület már 2009. áprilisa óta nem ért egyet a beruházással különböző okok miatt.

Az ügyben a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) is nyilatkozott. Eszerint a II. kerületi önkormányzat továbbra sem adja hozzájárulását az építési engedély kiadásához, így a projekt nem indulhat el. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tavaly decemberben írásban jelezte, hogy előremozdulást szeretne az építési engedély kiadásában. Ha ez nem történik meg március 31-ig, akkor felbontják a támogatási szerződést, így a projekt elesik a 83 százalékos, 5,4 milliárd forintos EU-támogatástól.

A BKK közlése szerint a II. kerület sem korábban, sem most nem reagált a főváros megkeresésére, az új városvezetés által eddig kezdeményezett találkozók nem vezettek eredményre. "Sem konstruktív szakmai, műszaki javaslataink, sem meghívóink nem jutottak eddig eredményre" - közölte a központ. Emlékeztetett arra: a projekt aláírt, érvényes támogatási szerződéssel rendelkezik, az engedélyezési tervek elkészültek, az építési engedélyezési eljárást viszont - a II. kerületi hozzájárulások hiánya miatt - felfüggesztették.

Ezek ellenére a főváros továbbra is bízik abban, hogy a kerület végül megadja a hozzájárulást. A műszaki, a közlekedésfejlesztési és az uniós támogatás esetleges elvesztése miatt nemzetgazdasági, mindezeken felül pedig jelentős politikai felelősséget visel a II. kerületi önkormányzat - írták. A főváros utolsó kísérletet tett a nézeteltérés rendezésére, január 11-én levélben kérte a kerület vezetését: a projekttel kapcsolatos fenntartásait, észrevételeit, a szükséges szakhatósági és tulajdonosi hozzájárulások kiadásához szabott feltételeit 15 napon belül írásban küldje meg.

A projekt tartalma alapvetően nem változott, de a II. kerület korábbi kritikáinak egy részét figyelembe vették és beépítették. Ennek köszönhetően akadálymentes lesz a 17-es villamos közlekedése, előkészítették a BKV-nál a teljes vonal felújítását, a Kolosy téren kulturált átszállási kapcsolatot alakítanak ki, a Lukács fürdő előtt lesz balra kanyarodási lehetőség és megmarad a Frankel Leó út kétirányú forgalma is.

Az első ütemben a 17-es villamos jelenlegi vonala déli irányban két helyen kapcsolódna a meglévő hálózathoz. A Török utcán, illetve a Frankel Leó úton át a Moszkva tér felé, a Bem rakparton keresztül pedig a Batthyány téri vonallal adja meg az összeköttetést. A projekt keretében összekapcsolódó villamoshálózaton a 61-es járat Óbudáról a Bécsi út - Frankel Leó utca - Margit körút - Moszkva tér - Alkotás utca - Móricz Zsigmond körút útvonalon közlekedik majd. A 19-es villamos a Bécsi út - Frankel Leó utca - Bem rakpart - Szent Gellért tér - Kelenföldi pályaudvar útvonalon, a 41-es villamos pedig a Bécsi út - Frankel Leó utca - Bem rakpart - Szent Gellért tér - Fehérvári út - Kamaraerdő útvonalon járna.

Balaton Balázs, a II. kerületi önkormányzat sajtóreferense elmondta, hogy a kerület 2009 óta folytat szakmai egyeztetéseket a fővárossal a budai fonódó villamoshálózattal kapcsolatban. Hozzátette: 2009 óta ugyanazokat a szakmai indokokat mondják, Demszky Gábornak is, ugyanúgy mint most Tarlós Istvánnak.

Balaton elmondása szerint jelenleg is folynak a szakmai egyeztetések a kerület és a főváros között, de a sajtón keresztül történő üzengetést a szakmai tárgyalások megkerülésének tartják. Végül leszögezte: a II. ker önkormányzat 2009 óta a főváros minden egyes megkeresésére válaszolt.