no

Sokallják a hétmilliárdos fürdőkiszervezést

2011.02.04. 00:52

Több mint egymilliárd forintot spórolna a főváros a 2009-ben kiszervezett strand- és fürdőüzemeltetési szerződés módosításával. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. új vezetésének számítása szerint az Opero Kft. drágán takarítja és tartja karban a főváros 12 strandját és fürdőjét, ráadásul a Széchenyi fürdő elhanyagoltsága miatt az ÁNTSZ januárban eljárást indított.

Havi 40 millió forintot megspórolhatna a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH), ha a cég korábbi vezetése nem szervezte volna ki 2009-ben 12 strand és fürdő üzemeltetését. Ez derült ki abból a viszgálatból, amit Szőke László, a BGYH tavaly év végén kinevezett vezérigazgatója végzett el a fürdőigazgatóktól bekért adatok alapján.

Most vagy a régebbi fürdőigazgatók mondtak nagyot, vagy a mostaniak számításánál nem stimmel valami. A 12 fürdőt 2009. júniusában ugyanis azzal szervezte ki a BGYH korábbi vezetése, hogy ezzel 5 év alatt összesen 600 millió forintot tud megtakarítani.

Az Opus Kft-ből és a Tempero Zrt-ből alakult Opero Kft. a szerződés szerint 2009-től üzemelteti (takarítja, karbantartja) a BGYH 4 strandját és 8 fürdőjét. A szerződés a Gellért, a Dandár, a Széchenyi, a Lukács, a Király és a Rudas gyógyfürdő, a Dagály fürdő, valamint a Csillaghegyi, a Római, a Palatinus, a Csepeli és a Paskál strandfürdő üzemeltetésére vonatkozik. A munkáért a cég havi 116 millió forintot kap öt éven keresztül. Az összeget évenként az inflációval növelik, így idén már havi 127 millió forint jár az Operónak.

13

A BGYH új vezetése szerint azonban a havi 127 milliós munkát 87 millió forintból is el lehet végezni saját személyzettel. A szerződéssel az új vezetés szerint ráadásul több baj is van. Az Opero teljesítésigazolás nélkül küldi havonta a számlát, így azt sem lehet igazán tudni, hogy mit csinálnak a pénzért.

A minőségi kifogások elbírálását eddig egy olyan monitoring bizottság végezte, amelyben többségben voltak az Opero tagjai, így az elbírálás szempontjai elég egyoldalúak voltak. Nem is volt sok gond a minőséggel.

Nem úgy az ÁNTSZ-nél, amely egy idén januári végzés szerint eljárást indított a Széchenyi fürdő ellen közegészségügyi hiányosságok miatt. A helyszíni hatósági ellenőrzésen ugyanis számos hiányosságot tapasztaltak. Így például több helyiség tisztasági festése elmaradt, a falról hullik a vakolat, a gőzfürdő előterében a csempe piszkos, elszíneződött, a merülőmedence falai feketék, penészesek, a női vécé csempéje vízköves.

Információink szerint a főváros módosítaná az üzemeltetési szerződést, amibe néhány hétig úgy tűnt, hogy belemegy az üzemeltető, ám a kft. az elmúlt napokban visszakozott.

Opero: a BGYH számos költségelemmel nem számol

Misnyovszki Béla, az Opero Kft. egyik vezetője megkeresésünkre elmondta, hogy a BGYH Zrt. új vezetése átadta nekik az új költségkalkulációt, amire a kft. tizenöt pontban válaszolt.

citylayers3 01

Az Opero szerint a BGYH új költségbecslése nem vett figyelembe több sokmilliós és mellékesnek nem nevezhető tételt. Nem számol például havi 22 millió forint többletkiadással a munkavállalókkal kapcsolatban. (A munkavállalók valós piaci bérigénye, a több száz ember természetes fluktuációjából fakadó helyettesítési költségek, a munkaruházat költségei, a strandfelkészítésre számított munkaerő többletköltség.)

A kft. álláspontja szerint ehhez kapcsolódik a gépek, eszközök, szerszámok beszerzésének és amortizációjának a költsége. A BGYH vezetőjének költségbecslése nem tartalmazza továbbá az átalánydíjas szakipari karbantartások tételeit, mint például a klímák, légkezelők karbantartási költségét, a csúszdaüzemeltetést, liftek hatósági felülvizsgálatát vagy éppen a tűzoltó-készülékek karbantartási költségét – ezek összesen havi négymillió forintot tesznek ki.

Misnyovszki hozzátette, hogy az Opero Kft. évi tízmillió forint bérleti díjat is fizet a BGYH Zrt.-nek, és havi több millió forint megtakarítás hiányozna a BGYH-nál a jelenleg szerződés szerint működő monitoring rendszer elhagyása miatt is. A visszaszervezés során számolni kellene az olyan jelentős egyszeri többletköltségekkel is, mint az ügyvédi, az operatív és adminisztratív költségek és az újabb – a visszaszervezés ellenére szükséges - pályáztatás költségei.

Mindezt összevetve az Opero szerint a BGYH Zrt. költségvetése jelentős tételekkel nem számol, a visszaszervezés többe kerülne, mint a jelenlegi üzemeltetés.

Arra a kérdésre, hogy miért léptek vissza a szerződés módosításától, Misnyovszki közölte: kezdettől fogva rugalmasan viszonyultak a megrendelő igényeihez, tárgyalási kezdeményezéséhez. Meglepetésükre azonban a BGYH egy idő után azt kommunikálta, hogy nem a szerződés módosításáról, hanem annak megszüntetéséről tárgyalnak, márpedig ők nem fogadnak el egyoldalú diktátumokat.

07

Az Opero szerint rugalmasságukat bizonyítja, hogy amikor a BGYH vezetése azt kérte, írjanak alá egy szándéknyilatkozatot arról, hogy hajlandóak a szerződést módosítani, mert ez szükséges ahhoz, hogy a zrt. többletforrást kapjon a fővárostól, megtették. Misnyovszki közölte, hogy később, mikor emlékeztették erre Szőke Lászlót, a BGYH vezetőjét, azt válaszolta, „milyen alapon kotorászunk mi az ő tulajdonosának a zsebében”. Hozzátette: nehezíti a tárgyalásokat, hogy a BGYH Zrt. hónapok óta, több százmillió forint szolgáltatási díjat annak ellenére sem fizet ki az Operónak, hogy a számlák befogadásával a teljesítést elismerte.

A közegészségügyi eljárással kapcsolatban Misnyovszki kijelentette: az ÁNTSZ  január 12-i levele is elsősorban ugyanazokat a dolgokat kifogásolja, amelyeket az Opero már több ízben jelzett a BGYH vezetésének: a szellőztetés gépészetileg nem megoldott, ezért több fürdőben állandó penészedés tapasztalható. A több évtizedre visszamenő szakszerűtlen kezelés és takarítás miatt a burkolatok cseréje számos helyen már régen szükséges lenne.

Ezeknek a hiányosságoknak a megszüntetése Misnyovszki szerint a felújítás kategóriájába sorolandó tevékenység és nem a szerződésben szereplő „állagmegóvás”. Vagyis álláspontjuk szerint a hatósági kifogások nem az Opero működését érintik.

Miért kellett kiszervezni?

A fürdők üzemeltetésének kiszervezése 2008 óta izgatta a kedélyeket a fővárosban. Abban az évben több képviselő ellenállása miatt még nem is sikerült kiírni az akkori városvezetés által szorgalmazott pályázatot (abban az időben még Hagyó Miklós volt a főpolgármester-helyettes). Az akkori ellenzék szakértőket vonultatott fel, akik szerint a kiszervezés káros, a feladatot pedig a BGYH is meg tudja oldani, évi 300 millió forint megtakarításával.

Egy cég (Rába-Quelle Kft.) később, 2009-ben megtámadta a tender eredményét mondván a fürdők feleennyiért üzemeltethetők. A BGYH akkori vezetője, Ferenczi Tibor azzal indokolta a kiszervezést, hogy azzal a cég évi 150-200 millió forintot takarít meg. György István, jelenlegi városüzemeltetési főpolgármester-helyettes elmondása szerint jelenleg több büntetőeljárás van folyamatban a BGYH-t érintő kérdésekben. Az egyik a Rácz fürdői beruházás, a másik a beléptető rendszer ügye, a harmadik pedig a teljes üzemeltetési kiszervezési projekt kérdése.