Egységesítés helyett több parkoló és több cég

2011.02.17. 10:52

Összesen 52 millió forintot kasszírozott januárban a főváros cége, a Parking Kft. Nyártól megsokszorozódhat a bevétel, hiszen 56, eddig ingyenes főúton vagy téren szednek majd parkolási díjat a tervek szerint. Az egységesítés nehezen halad, a parkolási cégek szaporodnak, idén már heten szedik a díjat Budapesten.

A Parking Kft. közterületi parkolásból származó januári bevétele 49,7 millió forint volt, amihez további 2 millió forint pótdíjbevétel társult, tudtuk meg a társaság sajtóirodájától. Majdnem ugyanannyian fizettek mobillal (43 százalék), mint pénzérmékkel (49 százalék). A parkolókártyás ügyfelek aránya 4 százalék volt, ugyanekkora a pótdíjbevétel aránya is.

A cég idén kezdett a fővárosban a közterületi parkolási bizniszbe, várakozás szerint a Parkingon keresztül egységesül a szétszabdalt budapesti rendszer. A Parking egyelőre a fővárosi főútvonalakon működik, a BÖP Kft.-től átvett területeken.

A kezdeti vita után eldőlt, hogy a mobilos díjfizetési rendszert továbbra is az EME Zrt. üzemelteti az átvett területeken. Mint arról beszámoltunk, a mobilfizetéses rendszerrel januárban sok probléma volt, számos ügyfél panaszkodott, hogy lefagy a rendszer, nem jön visszaigazoló sms, a cég viszont büntet.

56 utcában és téren

A Parkingot is felügyelő Budapesti Közlekedési Központ tervei között szerepel a fővárosi parkolási rendszer egységesítése. Ennek első lépése volt, hogy a Parking átvette a két kerületben üzemelő BÖP-től a fővárosi tulajdonú utak parkolóinak kezelését. Második lépésként a tervek szerint nyáron 5000 új parkolóhelyet alakítanak ki a főváros I., II., VI., VII., VIII., IX., XI., XII., XIII. kerületének parkolási szempontból telített útjain.

A tervezett új várakozási övezetek pontos listája:

I. kerület: Alagút utca, Apród utca, Attila út, Bem rakpart, Clark Ádám tér, Döbrentei tér, Döbrentei utca, Fő utca, Hegyalja út (Avar u.–Erzsébet híd), Krisztina körút, Szarvas tér. II. kerület: Bem József tér, Bem József utca, Bem rakpart, Fő utca, Margit körút, Moszkva tér, Széna tér, Szilágyi Erzsébet fasor (Moszkva tér–Házmán utca), Tölgyfa utca. VI. kerület: Andrássy út (Oktogon–Dózsa György út), Dózsa György út, Kodály körönd, Városligeti fasor. VII. kerület: Damjanich utca, Dózsa György út, Lövölde tér, Rottenbiller utca, Thököly út. VIII. kerület, Baross utca (Harminckettesek tere–Orczy tér), Fiumei út, Köztársaság tér, Ludovika tér, Nagyvárad tér, Orczy tér, Üllői út (József körút–Nagyvárad tér). IX. kerület:, Soroksári út, Üllői út (Bokréta utca–Nagyvárad tér). XI. kerület: Bartók Béla út (Szent Gellért tér - Kosztolányi Dezső tér), Bocskai út (Fehérvári út–Tas vezér utca), Fehérvári út (Móricz Zsigmond körtér–Hamzsabégi út), Irinyi József utca, Kosztolányi Dezső tér, Móricz Zsigmond körtér, Október huszonharmadika utca, Szent Gellért rakpart, Szent Gellért tér, Villányi út (Móricz Zsigmond körtér–Tas vezér utca). XII. kerület:, Alkotás  utca (Hegyalja út–Márvány utca), Istenhegyi út (Nagyenyed utca– Galántai utca), Krisztina körút, Magyar jakobinusok tere, Szilágyi Erzsébet fasor (Moszkva tér–Kútvölgyi út). XIII. kerület: Dózsa György út (Váci út–Lehel út), Dráva utca, Váci út (Dráva utca–Szekszárdi út).

Az új övezetekbe több mint száz új automatát kell beszerezni. A Parking tájékoztatása szerint a tenderanyag előkészítése a döntő fázishoz érkezett, a kiírási anyag végső egyeztetése után kiírják a pályázatot. Az új automaták a legújabb generációsak lesznek, de a tenderben szereplő műszaki paraméterek kidolgozását még nem fejezték be. A jelenlegi automatákról a BKK úgy döntött, szükségtelen milliárdos beruházással újakat beszerezni a működők helyett, ezért a régiek maradtak.

Kétséges egységesítés: egyre több cég

Az egységesítés itt egyelőre meg is rekedt. A BKK dolgozik egy jogszabály-módosításon, ami várhatóan ebben a negyedévben elkészül, de azt egyelőre nem tudni, mi lesz benne. A tájékoztatás szerint a cél az, hogy az út két felén ne kelljen különböző automatából váltani a jegyet, a fizetési rendszert, az ügyfélszolgálatot egységesíteni kell, a bevételeknek pedig transzparens módon kell a fővároshoz befolyniuk.

Az eredeti tervekhez képest a Parking Kft. kebelezte volna be a kerületi parkolási társaságokat, ám egységesítés helyett egyelőre tovább szabdalódik a rendszer. A jelenlegi szisztéma jól látható a nemrég elkészült elektronikus parkolási díjtérképen, amelyet a picipenz.com fejlesztett a parkonet.com szakportál részére:

Alig több mint egy éve még csak három cég foglalkozott a fizető parkolással Budapesten: a Centrum (hét kerületben), a BÖP (a IX. és a XIII. kerületben), valamint az V. kerületben a főváros és a kerület közös cége, az FKPT. 2011-ben már hét cég működik, plusz kettő, amelyek a mobilparkolással foglalkoznak.

Tavaly a VIII. kerület szakított a Centrummal, most saját céggel, a Józsefvárosi Parkolási és Közterületi Rendészettel üzemelteti a várakozóhelyeket. A IX. kerület is önállósodott: szakítva a BÖP-pel szintén saját céget hozott létre Ferencvárosi Parkolási Kft. néven, ahova viszont betette a lábát a Centrum.

Új cég üzemel tavaly óta VII. kerületben is, az Er-Park Kft. (amelyben szintén tag a Centrum). És megkezdte működését a Parking Kft. is a fővárosi tulajdonú főutakon.

Épülnek a P+R parkolók is, hogy jöhessen a dugódíj

A fizetősek mellett egyre több P+R parkoló jelenik meg Budapesten és az agglomerációban. Ez az egyik szükséges kelléke az egyre többet hangoztatott dugódíj bevezetésének. Legutóbb Veresegyházon adtak és hamarosan Szigetszentmiklóson adnak át összesen több mint 200 parkolót.

A másik szükséges elem a 4-es metró, a harmadik pedig egy olyan kamerahálózat, ami megbízhatóan ellenőrzi a dugódíjas rendszert. Ez a kamerahálózat lehet az idén kiépítendő rendszer, amit egyelőre még csak a teherforgalmi behajtási díj ellenőrzésére használhatnak. A tervek szerint a próbaüzem idén elkezdődik.

Szüksége is van rá a fővárosnak, mert 2010-ben csak 684 millió forint folyt be a teherforgalmi behajtási díjból. Ez az összeg sokkal nagyobb lehetne, az adatok szerint ugyanis az ellenőrzött gépjárművek több mint felének nincs érvényes behajtási hozzájárulása.