Két nap alatt 15 ezren szavaztak az Elvis Presley térről

Péntek délig csaknem 15 ezren szavaztak a Budapest.hu portálon arra, melyik fővárosi közterületet nevezzék el Elvis Presley amerikai énekesről. A legtöbb voksot eddig a Margit híd budai hídfője melletti terület kapta - közölte Schmidt Gábor főszerkesztő.

Az önkormányzat hivatalos oldalán szerdán 11 órakor kezdődött a szavazás; a polgárok 12 budapesti, eddig névtelen közterület közül választhatnak március 15-éig.

Eddig messze a legtöbb szavazatot a II. kerületi Margit híd budai hídfője kapta, összesen 3564-et, vagyis minden negyedik voksoló erre szavazott.

Népszerű még a szavazók körében a XII. kerületi Alkotás utca-Csörsz utca kereszteződése, vagyis a MOM Park előtti tér, valamint a VIII-IX. kerületi Ferenc körút-Üllői út kereszteződése; előbbire 2359, utóbbira 2060 szavazat érkezett. A szavazatszámláló rendszert egyébként úgy alakították ki, hogy minden számítógépről csak egyetlen voksot tudjon fogadni.

Tarlós István főpolgármester szerdán jelentette be, hogy Elvis Presley-ről neveznek el teret, illetve útkereszteződést Budapesten, és díszpolgárrá is avatják.

Tarlós elmondta, az amerikai énekes emlékét azért akarja megőrizni a magyar főváros, mert Elvis Presley az 1956-os forradalom idején kiállt a magyarok mellett, 1957 januárjában egy televíziós műsorban a Béke a völgyben című dal éneklésekor műsorvezetőjével arra kérte a nézőket, adakozzanak a nehéz helyzetbe került magyaroknak, és küldjenek nekik csomagokat.

A főpolgármester ugyanekkor jelentette be azt is, hogy a márciusi közgyűlésen módosítaná több közterület elnevezését, ugyanakkor le kívánja venni a díszpolgárok listájáról Sztálint, Haynaut és Bachot is.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59