Jogot sértett az FKF Zrt. az útszórósó-tenderen

2011.03.07. 17:32

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) 1 millió forint bírságot szabott ki a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-re a múlt hétfőn, mert a nyílt útszórósó-tendert jogsértő módon nyilvánította érvénytelennek, most hétfőn pedig a nyílt tendert követő hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzésről mondta ki ugyanezt - a határozat a Közbeszerzések Tanácsa honlapján jelent meg.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. nettó 555 millió forint becsült értékben, nyílt közbeszerzésen akart ömlesztett útszóró sót beszerezni. A felhívás 20 ezer tonna - plusz 50 százalék - útszóró sóra szólt. Négy ajánlat érkezett, amelyek közül a legolcsóbb lett volna a nyertes. Beadáskor az Optopus Kft. nettó 18.300 forintos tonnánkénti ára volt a legjobb, és az maradt az elektronikus árlejtés után is.

Az ajánlatkérő január 19-én azonban azt közölte, hogy képtelenné vált az ellenszolgáltatásra, ezért nem hirdet nyertest. Másnap viszont hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzést indított 10 ezer tonna útszóró sóra.

Az ajánlattételi határidő január 21. volt, és az FKF még aznap kihirdette nyertesnek a Medcare Gyógyszer és Gyógyászati Kereskedelmi Kft.-t, a szerződést nyomban meg is kötötték nettó 17.600 forintos tonnánkénti áron. Miután az ilyen zárt közbeszerzést be kell jelenteni a KDB-hez, a testület elnöke jogsértőnek tartotta a második eljárást, és jogorvoslatot kezdeményezett.

Ezzel egyidőben az első - nyílt - eljárás első helyezettje,  az Optopus Kft. is eljárást indított a KDB-nél. Kifogásolta a lezárást, mivel éppen a második eljárás bizonyítja, hogy volt pénze az ajánlatkérőnek. Erre a következtetésre jutott a KDB is, ezért megsemmisítette az eljárást lezáró döntést, és 1 millió forintra bírságolta az FKF Zrt.-t.

A most megszületett második KDB döntés kimondja, hogy az FKF-nek nem volt joga hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzést kezdeményeznie. A rendkívüli sürgősség ugyan is nem állt fenn, enélkül pedig jogsértő a zárt tender.

Ebből az eljárásból derült ki, hogy a nyílt tendert nem azért hiúsította meg az ajánlatkérő, mert nem volt pénze, hanem azért, mert az évek óta neki sót szállító, és ennek a nyílt eljárásnak is kvázi nyertese, az Optopus Kft. nem tudta a kért ütemezéssel szállítani az útszóró sót. Ennek oka az európai időjárás volt, amely a román és ukrán sóbányák felé terelte a Nyugat-európai piacot is.

A második határozatban az áll, hogy az ajánlattételre felkért cégek - a nyertesen kívül a Solinwest 2000 Kft. és a Magyar Plastirouta Kft. - szóban közölték: 3 ezer tonna sót készletből tudtak szállítani. Ez két napra elegendő az FKF-nek.

Bírságot a második eljárásban nem szabott ki a KDB, mivel ilyen jogsértésnél csak a szerződés érvénytelenségének a kimondására indíthat bírósági eljárást.

A céginformáció adatai szerint a második eljárás nyertese, a Medcare Kft. hat magánszemély tulajdonában áll, jegyzett tőkéje 13 millió forint, a főtevékenysége pedig fekvőbeteg ellátás. Az APEH háromszor indított ellene végrehajtási eljárást, egyszer pedig foglalást is tartott a cégnél. Székhelye a budapesti Galvani úton van, míg fióktelepet működtet a kistarcsai kórházban. A 2009-es mérlegben a cég értékesítési nettó árbevétele 2,5 millió, míg a saját tőkéje mínusz 3,5 millió forint volt. Az üzemi eredménye mínusz 2,6, míg az adózás előtti és a mérleg szerint eredménye egyaránt mínusz 3,1 millió forintot tett ki.