CET: a főváros megdöbbent az építőn

Megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Porto Investment a CET projekt késedelme miatt a fővárosi önkormányzatra hárítja a felelősséget, áll Bagdy Gábor gazdasági főpolgármester-helyettes lapunkhoz eljuttatott közleményében.

A közlemény szerint az épületkomplexumot már tavaly augusztus végén át kellett volna adni. A Porto késedelme eddig nem adták át, sőt a legújabb hírek szerint a beruházás idén augusztus vége előtt nem is készül el.

Bagdy Gábor gazdasági főpolgármester-helyettes (Fotó: Szémann Tamás)

A főváros cáfolja, hogy a fővárosi önkormányzat, illetve a FIMŰV Zrt. alapos indok nélkül hátráltatná a létesítmény megnyitását.

A közlemény szerint nem igaz, hogy a fővárosi önkormányzat, illetve a FIMŰV Zrt. feladata a közmű-ellátottság biztosítása: a Porto nem gondoskodott az ideiglenes közművek csatlakoztatásáról.

Az sem igaz a főváros álláspontja szerint, hogy a bérleti szerződés véglegesítése és a bérbeadási pályázat megindítása a fővárosi önkormányzat miatt csúszik. A városvezetés által kezdeményezett egyeztető tárgyalásokat a Porto sorozatosan lemondta.

Mint arról hétfőn beszámoltunk, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kiemelt állami szerződéseket és támogatásokat vizsgáló államtitkárságához fordult a Duna-parti Közraktárak helyén épülő CET fejlesztőcége, hogy vizsgálja felül a projektet. A Porto Investment szerint az új fővárosi vezetés hátráltatja az épület megnyitását, valamint jogtalanul leemelt egymilliárd forintot a generálkivitelező és alvállalkozói számláiról.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59