Titoktartás mellett építik a Vigadót

2011.03.09. 17:57

A Vigadó kormányokon átívelő fejlesztési terveihez igazodva most a Fidesz is bejelentette, hogy felújítja az évek óta üresen álló kulturális palotát. A Dunaparton álló intézmény azért lehet fontos a fővárosi kulturális élet számára, mert a Zeneakadémia és a Művészetek Palotája mellett itt található még Budapesten nagyobb koncertterem. Ennek ellenére az épület 2004 óta zárva van, és a közönség számára csak a 2005-től évente bejelentett újabb és újabb átadási határidők jelezték, hogy a Vigadót nem felejtették el teljesen.

A kormány a múlt héten állt elő azzal, hogy jelentősebb összeggel, 2,23 milliárd forinttal járul hozzá a világörökségi helyszínen álló épület helyrehozatalához. Egyúttal meghatározták a legfrissebb nyitási időpontot: eszerint 2011 októberétől vehetik birtokukba az intézményt a kultúrára éhes tömegek.

Bár a dátum a korábbi kormányzatok által bejelentett 2005, 2007, 2008, 2009 és 2010 sorába illeszkedik, némi komolyságot ad a bejelentésnek, hogy miniszteri biztost is kineveztek a projekt levezénylésére. Mint a közpénzből zajló építkezéseknél szoktuk, fel szerettük volna keresni az épületet, hogy bemutathassuk a zajló és tervezett munkákat. Különösen, hogy úgy tudjuk, jelenleg a befejezéshez közel áll a látványos, üvegtetős koncertterem.

A munkálatokat vezető szakemberekkel már a látogatás időpontjában is megállapodtunk, ám a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az utolsó pillanatban elrendelte, hogy mégsem léphetünk be az épületbe. A minisztérium sajtóosztálya ugyanakkor nem válaszolt kérdéseinkre, amelyeket a még a múlt héten tettünk fel.

Információkkal szerencsére nem csak a minisztériumi bürokrácia rendelkezik, így a projekt jelenlegi állapotáról megtudtuk: A Vigadó alapterülete a felújítás után 11 ezer négyzetméteresre nő, ami nagyjából a fele a Művészetek Palotája bruttó alapterületének. A már meglévő, és felújítás alatt álló nagy koncertterem mellett építenek egy kisebbet is. A 600 négyzetméteres, reprezentatív termet a padlástérben alakították ki, ennek a teteje készült üvegből. Bár szigorúan védett műemléki épületről van szó, a tervezők kiharcolták, hogy a tetőn panorámateraszt építsenek. Lesz ezen túl egy rendezvényekre alkalmas galériasor is.

Befektetőt keresnek

A Budai Várra nyíló panoráma a remények szerint a komolyzene rajongói mellett a turistákat is idecsábítja, ami fontos lehet az épület működtetése szempontjából. A kulturális főfunkció ugyanis nem biztos, hogy képes lesz kitermelni a fenntartási költségeket. Kérdéseinket, hogy mennyiben változik majd a Vigadó funkciója, természetesen a működtető alapítvány, a Művészeti és Szabadművelődési Alap vezetője is visszautasította, mondván, egyetlen szót sem szólhat a minisztérium engedélye nélkül.

Annyit azonban más forrásokból kiderítettünk, hogy októberre csak a két koncertterem nyílik meg. A földszinti részt az állam nem kívánja rendbe hozni: erre olyan befektetőt keres, amelyik hajlandó finanszírozni a beruházást, cserébe azért, hogy maga üzemeltethesse vagy kiadhassa a turisztikailag frekventált helyen lévő ingatlant.

A teljes felújítás költsége 4,5 milliárd forint körül lesz. Ebből a kormány 2,23 milliárdot áll, amelyben benne vannak azok az összegek is, amelyeket még az előző kormányzat ígért meg. A korábbi Oktatási minisztérium 450 millió forintot szavazott meg a Vigadónak.

A Vigadó két jelentősebb támogatást nyert el az elmúlt években. A Norvég alaptól 248 millió forintot, a Közép-Magyarországi Operatív Programtól pedig 274 milliót várnak. Ezen támogatásokhoz szükséges önrészt az állam, részben pedig az alapítvány biztosítja, saját forrásaiból.

A Vigadó a fennmaradó, nagyjából 1,3 milliárd forintos beruházásra keres tehát befektetőt.

Vigadó a reformkortól a fülkeforradalomig

1833 Átadják elődjét, a Pollack Mihály tervei alapján épült klasszicista épületet.

1839 Liszt Ferenc itt koncertezett

1848-49 A Vigadóban ülésezett az első Képviselőház

1849 Az osztrákok földig ágyúzzák az épületet

1865 Átadják a ma ismert Vigadót, amelyet Feszl Frigyes tervezett romantikus stílusban

1940-45 A háborúban súlyos károkat szenved

1980 Tíz éves felújítás után a Vigadót újra megnyitják

1993 A Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány (MSZA) megkapja az épület használati jogát. Feladata a Vigadó hasznosítása, üzemeltetése. Az alapítvány tulajdonába kerül a Vörösmarty téri irodaház a Vigadó háta mögött.

2002 Az alapítvány szerződést köt az ING-vel. Az ING az irodaház helyén új irodaházat építhet, amely egyharmad részben az alapítvány tulajdonába kerül.

2004 A Vigadó bezár

2007 Az ING 520 millió forint értékben finanszírozza a Vigadó homlokzatának, szobrainak és nyílászáróinak rekonstrukcióját

2007 Az MSZA a Norvég alaptól 248 millió, a Közép-Magyarországi Operatív Programtól pedig 274 millió forintot nyer